Oldalsáv

Futsal csapat Dunaújvárosban!

2013. szeptember 12.
A kispályás foci szerelmesei dörzsölhetik tenyerüket, hiszen Dunaújváros önkormányzatának támogatásával a Dunaújvárosi Főiskola és a Mezőfalvi Sportegyesület együttműködési megállapodásának köszönhetően megalakult a DF Green Pet Futsal Club, amely szeptember közepétől a nemzeti bajnokság második vonalában, a Futsal NB2-ben indul.

Dunaújváros önkormányzata a kezdeményezők mellé állt, kétmillió forintot adott a csapat működtetéséhez, mindemellett óriási segítséget jelent, hogy a város sportcsarnokában edzhet és versenyezhet a frissen megalapított futsal csapat. Két vezérgondolatot tartottak szem előtt a csapat szervezése során az alapítók, akik hisznek a közösség erejében:

Az első, hogy a csapat Dunaújváros csapata legyen, tehát olyan remek játékosok alkotják, akik dunaújvárosiak vagy környékbeliek, és szívükön viselik a klub sorsát. Olyan keretet igyekeztek összehozni, amelyre büszkék lehetnek a helyiek, és amelyet magukénak érezhetnek.

A második pedig az, hogy olyan labdarúgók alkossák Dunaújváros csapatát, akik nem a futsalból, hanem a futsalnak élnek, és elfogadják, hogy a klub költségvetésének nagy részét a felszerelésre és az utazásra megy, nem pedig fizetésekre.

A szakosztályvezetői teendőket Zemankó Zoltán látja el. Hosszú távú célként szerepel a futsal széles városi bázisának felépítése, első sorban a középiskolás korosztály gerincén. Persze csak az után, hogy biztosították a versenyeztetés körülményeit. Közben a csapat vezetői igyekeznek kialakítani a futsal életet a városban, melynek legjelentősebb alkotóelemei a szurkolók.

forrás: DF Green Pet Futsal Club - Facebook forrás: DF Green Pet Futsal Club - Facebook

DF Green Pet Futsal Club a hazai mérkőzéseit hétfő esténként játsszza, először a BEAC csapata ellen, szeptember 16-án, 19:30-kor.

Az edzői feladatokat a fiatal kora ellenére jelentős futballmúlttal rendelkező Nagy Attila vállalta el, aki nemcsak nagypályán szerzett hírnevet magának, de többéves NB1-es futsal múlttal is rendelkezik.

Játékoskeret: Aradi Csaba, Balogh Péter, Berényi Balázs, Facskó József, Gyenizse Tamás Károly, Horváth Ádám, Huber Balázs, Ivacs Gábor, Juhász Péter, Kovács Tamás, Lázár Dávid, Lieszkovszki Zalán, Nagy Attila Zsolt, Németh Tamás, Pletser Zoltán, Radics Zoltán, Rajna Tamás, Rigó László, Rozsos József, Schrancz László, Szabján Ferenc, Szabó Gergely, Takács István, Zemankó Benni.

Forrás: dlsz.hu

nreka
fejerfoci.hu

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB