Oldalsáv

DF RENALPIN NB I.-es futsal csapatára nagy feladat várt a MVFC-BERETTYÓÚJFALU ellen

2015. október 15.
Óriási csata ami után az eredményjelző 4:4-et mutatott, idegenben zajlott 2015.10.02-án pénteken. A mérkőzést követően kértünk egy mérleget Fehér Zsolttól a mieink vezetőedzőjétől!

Gratulálok a kemény csatában mutatott helytálláshoz!

Köszönöm a Csapat nevében! Úgy gondolom, hogy sokat tettünk a siker érdekében. Jobb helyzetkihasználással, már az első félidőben 5-6 góllal is vezethettünk volna. A Berettyóújfalunak ebben az időszakban két kapura lövése volt – sajnos mindkettőből gólt kaptunk. Ilyen ez a játék! Egyszer fent – egyszer lent! Mondhatni megint egy hullámvasútra ültünk fel, mint az elmúlt hétfőn. Ma sokkal – sokkal többet tettünk a győzelemért . Úgy gondolom, hogy egy kis szerencsével megtudtuk volna nyerni ezt a mérkőzést. Abszolút nem vagyok elkeseredve, mert a Berettyóújfalu otthonában egy döntetlent elérni az egy óriási fegyvertény és ez erőt kell adjon nekünk a folytatáshoz!

Nagyon szép pillanat volt, amikor a hajrában átvettük a vezetést. Bíztál abban, hogy onnét már nyerhetünk?

Én minden mérkőzésre úgy jövök ki, hogy az első pillanattól kezdve mindig győzni szeretnék! Ez az első félidőben abszolút benne volt, a másodikban pláne. Itt a padon a srácok azt mondták, hogy csak egyszer tudjuk átvenni a vezetést, onnét már biztosan nyerni fogunk! Készültünk az 5:4-es játékra, készültünk arra, hogy ne legyen kereszt passz, sajnos pont egy ilyen szituációban kaptuk az egyenlítő gólt! Akkorra már sokat voltak fönt azok a játékosok , akik főleg a védekezésben kapnak szerepet ezért lehet, hogy be voltak savasodva . A mérkőzés képét tekintve a házigazdák nagyon örülhetnek az egy pontnak!

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB