Oldalsáv

Feltámadt az Aramis

2015. november 30.
Interjúink az Aramis SE - Dunaferr DF Renalpin Fc összecsapás után.

A rossz passzban lévő hazai csapat nagy akarással lábra állt, és ezzel megkezdi a felzárkózást. Erről és a hatba kerülés esélyeiről is beszélt nekünk Frank Tamás, az Aramis játékos-edzője, aki szerint megérdemelt volt a győzelmük.

Frank Tamás Frank Tamás  bt: Milyen volt ez a meccs, meséld el nekem.

FT: Számunkra egy idegesen kezdődő mérkőzés volt, mert elég rossz passzban vagyunk és nagyon szerettünk volna már nyerni. egy kicsit talán görcsösen is játszottunk. Érezhető volt, hogy ez egy kicsit más lesz, mint az előző mérkőzés, jobban koncentráltunk és akartunk. annak ellenére, hogy hátrányban is játszottunk úgy érzem, hogy rendesen küzdött a csapat. Talán azt is mondhatom, hogy megérdemelten nyertünk ennyivel.

bt: Óriási becsvágy lehetett bennetek.

FT: Mindenféleképpen, hiszen az előző mérkőzések nem úgy sikerültek, ahogy szerettük volna és hazai pályán játszottunk. Nagyon kell kapaszkodnunk ahhoz, hogy elérjük a céljainkat, ami az első hatba kerülést jelenti. Szerencsére azt mondhatom, hogy a meghatározó játékosok többsége jó napot fogott ki és ezért is mondhatom azt, hogy megérdemelten nyertünk.

bt: Mit tervezel a folytatásra?

FT: Úgy érzem, hogy a sorsolásunk nem rossz a következő időszakra. A közvetlen vetélytársaink, a Göcsej, a Nyírgyulaj, a Csömör, mind ide látogatnak. Abban bízok, hogy a hazai mérkőzéseken jól fogunk szerepelni és amennyiben ez történik, mellette idegenben is csipegetünk egy-két pontot megszületik az az eredmény, amire várunk.

A bravúrok sem segítettek. Mi kihagytuk - ők nem, ez egy ilyen nap volt, mondta az idegenben elszenvedett vereség után a bravúrokat is bemutató Hegedüs Ferenc a kapusunk!  Jó csapat az Aramis, de mi is jók leszünk a Szombathely ellen, ígérte Hege.

Hegedüs Ferenc Hegedüs Ferenc

bt: Akármi legyek, ha nem a Hegétől vártam a megoldást. A bravúrok megvoltak, mégis kifáztunk. Mi az oka ennek?

HF: Ez egy nehéz kérdés. Ma ez egy olyan meccs volt, ahol nem jött össze semmi. A kapu előtt kihagytuk a helyzeteinket, az ellenfél pedig könyörtelenül kihasználta a hibáinkat.

bt: A semleges nézők parádésan szórakozhattak itt a mai este folyamán, rengeteg gól esett. Ez miért történt? Kicsit könnyelmű volt a védelmünk?

HF: Nem gondolom, hogy ez sok gól lenne. Futsal mérkőzésen hét gól az nem olyan sok. Fej – fej mellett mentek a csapatok az Aramis jó napot fogott ki, mi pedig kevésbé – ez egy ilyen nap volt. Sajnos ez ma így jött ki.

bt: Amikor a nézőtéren a szurkoló azt súgja nekem, hogy „figyeld ki, nagy mellénnyel jöttek ki!”, akkor igazuk lehetett?

HF: Minden meccsre ugyanúgy készülünk, minden ellenfelet ugyanolyan komolyan veszünk. Sajnos nem vagyunk még azon a szinten, hogy mindenhová úgy érkezhessünk, hogy biztosan nyerünk.

bt: Az Aramis nem olyan arcát mutatta, mintha ők egy gyenge csapat lennének…

HF: Ez csak egy tévhit, hogy az Aramis egy gyenge csapat. Van hat-hét kiváló játékosuk, akik hihetetlenül nagy rutinnal rendelkeznek. A tabellán pillanatnyilag elfoglalt helyük egy becsapós dolog és ezt ma be is bizonyították.

bt. A dunaújvárosi piros-fehérek szintén egy remek csapat. Mikor látjuk őket ismét a győztes formában?

HF: Remélem, a következő fordulóban a Szombathely csapatát már meg fogjuk verni.

Egy győztes meccset vesztettünk el. Gipszelt lábbal nézni a társak küzdelmét kegyetlen dolog lehet. A lábadozó Horváth Szabinak az Aramis SE elleni vereségünk alatt sajnos csak ez jutott. Az elszalasztott lehetőségről és a saját gyógyulásáról is mesélt nekünk.

bt: Milyen kedvedben vagy?

HSZ: Nem túl jó! Szerintem egy győztes meccset veszítettünk el. Megint kihagytuk a helyzeteinket és ez megbosszulta magát a végére.

bt: Mi volt velünk a baj?

HSZ: Úgy gondolom, hogy nem koncentráltunk kellőképpen a kapu előtti befejezésnél, a végére pedig már fejben szétestünk.

bt: Na de egy jóval gyengébb csapattal játszottunk. Feltámadtak?

HSZ: Nem nevezném gyengének! Gyenge formában lévő csapatnak inkább. Az Aramis egy nagyon erős csapat és ezt meg is mutatták sajnos!

bt: És most nézzük ezt a kiváló sportembert, akiért fél Magyarország szurkol!  Hogy érzed magad?

HSZ: Köszönöm szépen javulok, jelenleg jobban érzem magam. Remélem, minél előbb visszatudok térni, de az csak a következő szezonban lesz.

bt: A következő szezon? Ezt férfiasan be kell látni?

HSZ: Igen.

bt: Jelen pillanatban mindenki nagy örömére, már két mankóval járkálsz…

HSZ: Ez nem jelent semmit. Ahhoz, hogy teljesen megerősödjek jó pár hónapra lesz szükségem.

bt: Mikor jutsz el odáig, hogy elkezdjed a tornát?

HSZ: Két hónap múlva már rendesen edzek, addig gyógytornázok. A jövő héten elmegyek az első alkalomra és onnét folyamatosan.

bt: Fájdalmaid vannak?

HSZ: Enyhülnek, már nem vészes. Túl vagyok a nehezén.

bt: És lelkileg? Az első napokban nagyon rosszkedved volt.

HSZ: Ez egyértelmű. Konkrétan vége az évemnek nagypályán és a futsal-ban egyaránt, de már túltettem magam rajta. 

bt: És mi leszel nekünk: a szakértőnk?

HSZ: Nem-nem. A Szurkoló.

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB