Oldalsáv

Utánpótlás csapatunk részt vesz a Városi Futsal bajnokság küzdelmeiben

2015. november 22.
A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség által kiírt II. Futsal Bajnokság küzdelmeiben vesz részt utánpótlás csapatunk. A kezdeményezéssel elsősorban a fiatal futsalosaink számára szeretnénk több játéklehetőséget biztosítani.
Ennek apropóján kértük Facskó József utánpótlás edzőt, ossza meg velünk gondolatait.

Facskó József edző Facskó József edző

A fejlődés útja a még több munka és játéklehetőség. Kiváló terep lehet erre a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség által kiírt II. Dunaújvárosi Futsal Bajnokság is a benne induló 13 csapattal. Biztató hírekért kerestük fel Facskó Józsefet a Dunaferr DF RENALPIN FC utánpótlás csapatainak vezetőedzőjét.

FJ: Azzal a szándékkal vágtunk neki ennek a megmérettetés sorozatnak, hogy jó lehetőséget biztosítson a különböző rögzített helyzetek figuráinak gyakorlására, a védekezés beállítására, illetve az egy-egy elleni szituációk valamit a gólszerzési lehetőségek tökéletesítésére.

Természetesen az eredmény sem másodlagos, de mi most a saját játékunk tökéletesítésére helyezzük a hangsúlyt. Persz senkinek nem tiltom meg, hogy gólt lőjön.... Örömmel jelentem, hogy az első találkozó várakozáson felül alakult, mindenki nagyon koncentrált volt és bizonyítani akart, aminek meg is lett az eredménye.

Védekezésben fegyelmezettek voltunk, bár hibák még be-be csúsztak. A támadásban viszont betartották a taktikai utasításokat és a szabadrúgás figurából is eredményesek tudtunk lenni. Ennek a fegyelmezett, tudatos játéknak meg is lett az eredménye, hiszen a mérkőzést 8:4 arányban megnyertük.

Mindenki jól dolgozott, megpróbált mindent, viszont ki szeretném emelni a négy gólt szerző Sági Rolandot, és a mérkőzésen nagyon jól játszó Hajdú Norbertet is. Remélem ezt a formát át tudjuk menteni a hétvégi zalaegerszegi mérkőzésre is. Jó gyakorlási lehetőség volt a mérkőzés. Folytatjuk a munkát, és a hét második felében is edzésekkel készülünk a Göcsej elleni találkozóra.

Dunaújváros Futsal - U20-U17 Dunaújváros Futsal - U20-U17

 

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB