Oldalsáv

Az utánpótlás is kemény feladat előtt áll

2016. február 20.
A Dunaferr DF RENALPIN FC teljes stábja nagy feladatok előtt áll ezen a hétvégén. A Magyar Kupa elődöntőjébe jutott NB I.-es csapatunk szombaton próbálja kiharcolni a vasárnapi döntőbe szóló meccsjegyét. Az utánpótlás csapataink egy hosszú túra után Nyírgyulaj hasonló korú csapatai ellen veszik fel a harcot vasárnap délután. Ennek előzményeiről Facskó József a fiatalok vezetőedzője tájékoztatott bennünket!

bt: Az elmúlt hétvégén nagyon szép eredményeket produkált az U17 és az U20-as csapat is. Sikerült ezt a jó hangulatot a hétközi munkában is megőrizni?

FJ: A kudarc a jellemet, a siker a csapatszellemet erősíti. Mi főleg az U17-es csapattal több nagy pofont álltunk már ki, így járt már a sikerből is. Természetesen a létszámon és a hangulaton is észre lehetett venni az elmúlt heti eredményt.

 

bt:  A Nyírgyulaj csapatához egész komoly túra után juthat el az ember. Az ilyen életkorú játékosokat mennyire veti vissza az ilyen hosszú utazás?

FJ: Itt visszatérnék az előző kérdésre, mert ha jó a hangulat a csapaton belül, akkor ez a túra nem fáradtság, inkább értékesen együtt töltött idő, ami formálja a közösséget.

 

bt: Pillanatnyilag mit tervezhetsz, sikerül a legerősebb összeállításban pályára lépnetek?

FJ: Voltak a héten betegségek, kisebb sérülések, de úgy érzem, hogy most mindenki ott akar lenni a csapatban, ezért szerintem szinte teljes létszámmal tudunk elutazni.

 

bt: Idegenben szerepeltek. Milyen eredményt vársz a fiúktól?

FJ: Akár itthon, akár idegenben lépünk pályára, győzni szeretnénk. Egyébként szoros mérkőzésre számítok mindkét korosztályban, ahol reményeim szerint, jó eredménnyel és egy-két újonnan begyakorolt figurából szerzett góllal, azaz szakmai előrelépéssel, mosolyogva, de kellemesen elfáradva térhetünk haza.

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

DMJV ISD Dunaferr Dunaújvárosi Főiskola

Támogatóink:

Corso Hummel Pentele Ablak Máté Diabló Kemi-Ker Dunaújváros Online DDSWEB Renalpin Campus Étterem City Café Neo Computers Pont Plan Építőipari Kft.
Minden jog fenntartva! © DUNAFERR DUE RENALPIN FUTSAL CLUB | honlapkészítés: DDSWEB