Oldalsáv

Remek mérkőzések, vendég siker…

2016. február 28.
Ahogy azt jósolni lehetett, hatalmasat küzdött mindkét csapatunk a vasárnapi 1988 Déli FC elleni mérkőzésen. Sajnos most a vendégek örülhettek a végén.

U17

Dunaferr DF Renalpin FC – 1988 Déli FC 2 – 5 (0-1)

Dunaújvárosi Egyetem Sportcsarnok, Vezette: Kovács R., Ibriksz (Makk)

Dunaferr: Krajczár – Garda, Márok, Török, Varga L. Cserék: Takács M., Németh L., Szalai, Benedek, Seres, Antal Edző: Facskó József

Déli: Dér – Hegyi, Kolozsi, Böszörményi, Bene Cserék: Papajcsik, Debre, Milavecz Edző: Csernai Gábor

Gólszerzők: Márok 2 (24., 28.) ill. Kolozsi 2 (20., 32.), Böszörményi (26.), Papajcsik (33.), Debre (38.)

Sárga: Hegyi (3.)

Rangadóhoz méltó módon kezdődött a mérkőzés. Rengeteg helyzetet alakított ki csapatunk, sokat birtokoltuk a labdát, de sajnos a végjátékba mindig hiba csúszott. A befejezésekből hiányzó koncentráció, viszont a védekezésben megvolt. Az első játékrészben jól zártuk a területeket, és a labdaszerzésekből sok támadást vezettünk. A félidei dudaszó előtt pár másodperccel azonban mégis a vendégcsapat szerzett előnyt. A második játékrészre kicsit változott a játék képe, a Déli is egyre gyakrabban került a kapunk elé, ami már sajnos gólokban mutatkozott. Márok Bence kétszer is egyenlíteni tudott, de két egyéni hiba után már kétgólosra nőtt a kék-piros csapat előnye. Az utolsó percekben 5:4-es játékkal próbáltunk visszajönni a meccsbe, de egy üres kapus gól beállította a 2-5-ös végeredményt

 

U20

Dunaferr DF Renalpin FC – 1988 Déli FC 4 – 5 (2-3)

Dunaújvárosi Egyetem Sportcsarnok, Vezette: Ibriksz, Makk (Kovács R.)

Dunaferr: Kovács D. – Farkas, Szabó Kristóf, Csányi, Hajdú Cserék: Szabó Krisztián, Nagy T., Bartha, Oldi, Vajai, Muncan, Dorogi, Flaisz Edző: Facskó József

Déli: Kancsár – Horváth B., Lukács, Fritz, Jándék Cserék: Pados, Pászti, Pándy-Szekeres, Orosz Edző: Csernai Gábor

Gólszerzők: Farkas (2.), Csányi (14.), Szabó Kristóf (35.), Dorogi (39.) ill. Pados (4.), Horváth B. (5.), Lukács 3 (17., 39., 40.)

Sárga: Orosz (4.), Lukács (13.)

Piros: Szabó Krisztián (40.)

Az idősebbek találkozója szikrázóan kemény, már-már felnőtt iramú és hangulatú mérkőzést hozott. Jól kezdtünk, hiszen egy begyakorolt szöglet után Farkas már a második percben megszerezte a vezetést csapatunknak (1-0). Az ellenfél azonban két gyors góllal jelezte, hogy ők is a három pontért jöttek (1-2). Ekkor még Csányi Dávid egalizálta az állást, de az első játékrész végén a hatodik szabálytalanságunkért megítélt büntetőt gólra váltotta a vendégcsapat (2-3). A szünetig még kétszer jutott tízmétereshez a Déli, de Kovács Dorián mindkétszer hárítani tudott. A pihenő után ismét átvették a kezdeményezést Facskó József tanítványai, és Szabó Kristóf remek lövése után ismét egyenlő volt az állás (3-3). Sorra alakítottuk ki a helyzeteket, de az ellenfél kapusa rendre védeni tudott. Sajnos a végjátékot hasonló forgatókönyv jellemezte, mint az első játékrészt: ismét büntetőhöz jutott a kék-piros gárda, amit be is lőttek (3-4), de ezt a hátrányt a középkezdés után Dorogi Renátó találatával azonnal ledolgoztuk (4-4). Már-már mindenki elkönyvelte a döntetlent, amikor 3 másodperccel a vége előtt egy könnyű síppal befújt tízméteressel dőlt el a mérkőzés (4-5).

Facskó József (utánpótlás edző)

Ahogyan azt várni lehetett, jó ellenfél látogatott el hozzánk a mai napon, akik el is vitték a bajnoki pontokat mindkét korcsoportban. Az eredmények ellenére sok a pozitívum, és látható a fejlődés. Kiemelném az U17-ben két gólt szerző Márok Bence játékát, sajnálom, hogy ezért a mai teljesítményét nem járt pont, megérdemelték volna a srácok. Az U20-as korosztályban nagy meccsre volt kilátás előzetesen is, így is alakult: a végletekig kiélezett találkozó volt. Egy nagyon jó iramú és helyenként színvonalas játékot hozó mérkőzésen talán a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna, de a futsal nem pontozásos sportág! Köszönöm minden játékosomnak, és gratulálok az ellenfélnek! Az utolsó fordulóban mindent elkövetünk, hogy szépen búcsúzzunk az idei szezontól!

SZG

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB