Oldalsáv

Szabó Gergely - Fiatalok. Szépek. Okosak. - Fókuszban a sportolóink!

2016. február 3.
Szabó Gergely beceneve lehetne hármat egy csapásra is: kiváló sportoló, remek tanár és hallgatónak sem utolsó, hiszen a mesterdiplomáját készül megszerezni. Csak ráadás, hogy ő a DUE arca!

Szabó Gergely: 1984. június 28-án születettem Dunaújvárosban. Tanulmányaimat a Móricz Zsigmond Ének-zenei Általános iskolában kezdtem, majd a Rudas Közgazdasági Szakközép és Szakiskolában érettségiztem. 6 évesen lettem labdarúgó a Dunaferr SE-ben. U16 – U19 korosztályokban - Utánpótlás Magyar Válogatott címmel is büszkélkedhetem. A felnőtt keret tagja 17 évesen lettem, hivatalos NB1-es mérkőzésen 18 éves koromban mutatkoztam be. Profi nagypályás pályafutásomnak nagyobb részét a másodosztályú Dunaújváros FC-ben és Mosonmagyaróváron töltöttem. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen közlekedésmérnöki diplomát szereztem 2013-ban. Ebben az évben alakult Dunaújváros Futsal csapata, amelyben csapatkapitányként rögtön az első évben feljutást ünnepelhettem, a következő szezonban pedig Magyarország egyik meghatározó futsal csapatává növő Dunaferr DF Renalpin FC tagja voltam. Jelenleg a Dunaújvárosi Egyetem hallgatója vagyok, gépészmérnök-mérnöktanár mesterképzésen, mindeközben azon vagyok, hogy Dunaújváros hosszútávon kiemelkedő első osztályú futsal csapatot tudhasson magáénak.

Fotolla_33_of_149_kicsi

 

 

Dunaújvárosi Egyetem: Miért épp Dunaújváros?

 

Sz.G.: Dunaújváros a szülővárosom, amihez több szállal kötődöm. Dunaújváros az ország közepe! A családom, a barátaim, a munkám mind-mind idekötnek és remélem, hogy az életem továbbra is úgy alakul, hogy ebben a városban találom meg a számításaimat.

 

DUE: Hogyan tudod összeegyeztetni a sportot és a tanulást?

 

Sz.G.: A sport és a tanulmányok mellett a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Dunaferr Szakközép- és Szakiskolájában tanítok. Mindhárom területen szeretném a maximumot kihozni magamból, ami nagy odafigyelést igényel. Ehhez megfelelő logisztikai gondolkodásmód szükséges, mely szemlélet alapjait első diplomámmal szereztem meg.

 

DUE: Miért épp a gépészmérnök - mérnöktanár szakot választottad?

 

Sz.G.: Ahogy már említettem, jelenleg is tanítok és ezek a tanulmányok nagy segítséget jelentenek abban, hogy fejlődjek, előrébb léphessek a pályán.

 

Fotolla_36_of_149_kicsi

 

DUE: Mi leszel, ha elvégezted ezt az iskolát?

 

Sz.G.: Már jelenleg is belekóstoltam a sport világába: ezek a szervezési feladatok hosszú távon is érdekelnek, amiben még szintén képezni szeretném magam. Emellett most jól érzem magam a pedagógus pályán, de soha nem lehet tudni, lehet, hogy egyszer még a közlekedésmérnök Szabó Gergelyre is szükség lesz. J

 

DUE: Mi a kedvenc könyved, filmed?

 

Sz.G.: Egyik kedvenc könyvem: Ez vagyok Én, Zlatan Ibrahimovic. Zlatan megosztó személyiség, de nehéz körülmények közül jött és rengeteg munkával igazi bajnok lett, ami inspiráló számomra.

Nehéz egy filmet választani, de az egyik, amit rengetegszer láttam a „Minden héten háború”. Al Pacino-nak van a filmben egy - szerintem sokak számára ismert - öltözői lelkesítő beszéde, aminek tanácsai nemcsak a sportban, de az életben is útmutatók lehetnek.

 

DUE: Kedvenc időtöltés?

 

Sz.G.: Szezon közben leginkább a pihenés, filmnézés, zenehallgatás. De szeretek utazni is, amikor időm engedi.

 

DUE: Van-e olyan ember, aki inspirál a pályádon?

 

Sz.G.: A labdarúgók közül Paolo Maldini volt a példaképem, aki határozott védőjátékos, és egy igazi kapitány volt. Nem véletlenül kapta a Grande Capitano becenevet.

 

Fotolla_1_of_149_copy_kicsi

 

DUE: Hogyan látod magad 10 év múlva?

 

Sz.G.: Remélem, hogy legalább ilyen jól fogom érezni magam a bőrömben, mint most, és ha majd visszanézek a sportpályafutásomra és a civil karrieremre, elégedett leszek mindkettővel.

 

DUE: Mit üzennél tíz éves önmagadnak, ha megtehetnéd?

 

Sz.G.: Azt gondolom mindenkinek a saját hibáiból, vagy tapasztalataiból kell építkezni. Visszanézve nem üzennék korábbi önmagamnak semmit. Ott voltak mellettem a szüleim, akiknek a tanácsát követtem, és szerintem jó úton járok.

 

DUE: Miért ajánlanád az iskolát?

 

Sz.G.: Azt gondolom, hogy a Dunaújvárosi Egyetem folyamatosan fejlődik. Mind az oktatás minőségében, mind infrastruktúrában komoly színvonalat képvisel. A nagyvállalatokkal kialakított együttműködése a hallgatók számára hosszútávon is lehetőséget nyújt a diploma utáni elhelyezkedésben.

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB