Oldalsáv

Újabb rangadó vár ránk

2017. április 27.
A Férfi Futsal NB I Felső-ház 4. fordulójának rangadója a SWIETELSKY HALADÁS VSE - DUNAFERR DUE RENALPIN FC összecsapás lesz Szombathelyen, az Aréna Savariaban, 2017.04.28-án pénteken 19:15-ös kezdéssel. Két komoly terveket szövő csapat feszül majd egymásnak.

A Haladás jelenleg a hatodik helyen áll az alapszakaszból magával hozott egy pontjával. a Dunaferr a legutóbbi, a Veszprémmel szemben elért kiváló teljesítményével újból visszavette a dobogós helyezését, a harmadik helyről várja a folytatást.

A SWIETELSKY HALADÁS VSE-ről

A hazai csapat nagy kihívás előtt áll. A rájátszásra eddig nem sikerült az alapszakaszban az edzőváltást követő sikeres formájukat átmenteni. Eddig nem szereztek újabb pontokat. A felsőházi sorozatukat meglehetősen kellemetlen sorsolással, idegenben kezdték. Az első találkozó fiaskóját az Aramis elleni (8-4)-es, a másodikat az edző csere miatt különösen pikánssá vált Berettyóújfalutól elszenvedett (5-2)-es vereség hozta. A harmadik találkozó a Rába ETO oroszlán barlangjában már nem is ígért mást, mint a helytállás ehetőségét. Az a meccs a győriek (6-3)-as győzelmével zárult. És most, pénteken az első hazai mérkőzésükön valószínűleg mindent megtesznek a negatív széria megállításának érdekében.

A DUNAFERR DUE RENALPIN FC-ről

Bizton állíthatjuk, hogy valószínűleg nem lesz egyszerű a dolguk. Az ellenfél ugyanis az elmúlt hétfőn parádés formát hozó DUNAFERR DUE RENALPIN FC lesz. Csapatunk is botlott már ebben a szériában. Berettyóújfaluban egy balszerencsés góllal szenvedtek (1-0)-ás vereséget. A következő próbatétel az újvárosi, a Rába ETO  elleni rangadó emlékezetes (4-4)-es döntetlent hozó rangadó volt. Ezt követte a sajnálatosan hosszú bajnoki szünet, s legutóbb a Veszprém elleni imponáló játék a megszolgált (9-4)-es győzelmük.

Mi várható?

A várható eredményt illetően nem lenni szerencsés jóslatokba bocsátkozni. Két sikerre éhes csapat fog egymásnak feszülni az Aréna Savariaban. A hazaiak megpróbálják helyrehozni a renoméjukat, a vendégek pedig tovább kívánják erősíteni a dobogós pozíciójukat. A nagy csatát, a rangadók hangulatát borítékolhatjuk. A garancia a rájátszás. Itt minden mérkőzés hatalmas jelentőséggel bír.

A csapatunk mindent megtesz majd a sikerért a pályán! Reméljük, hogy a Szurkolóink itthonról is buzdítani fognak bennünket! Az eseményről a Facebook oldalunkon „élő” írott tudósítást olvashattok.

Hajrá Dunaferr!

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

ISD Dunaferr DUTRADE DMJV Dunaújvárosi Főiskola

Támogatóink:

Corso Hummel Máté Diabló DDSWEB Campus Étterem Neo Computers Pont Plan Építőipari Kft. Kálvin János Református Gimnázium, Szakközépiskola és Általános iskola General Big Building Kft. Aqua Pipe Therm Siker Ablak Pentele Solar

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAFERR DUE DUTRADE FUTSAL CLUB | honlapkészítés: DDSWEB