Oldalsáv

Vidáman és sportosan telik az idő

2017. június 25.
Pergő játéksorozatokkal, vidám gyermekkacagással telik a DUNAFERR DUE RENALPIN FC megnyújtott szezonja a Dunaújvárosi Egyetem falai között. Ezúttal a nagyfiúk helyét a nyári futsal- és sporttábor általános iskolás korú résztvevői foglalták el Németh Péter irányításával. Az örömteli tapasztalatok azt mutatják, hogy az új kisbarátaink is sportra születtek!

Facskó József utánpótlásedzőnk, évközben is a fiatal játékosainkkal foglalkozik. Ebben a programban egy még fiatalabb generációval töltötte el a napjait.

 

Facskó József (Fotó: Dénes J.) Facskó József (Fotó: Dénes J.) bt:  Kiket vártál ebbe a táborba, fiatal focistákat, vagy játékos kedvű gyerekeket?

FJ: Mivel nem volt még tapasztalatunk, ezért nem tudtuk mire számíthatunk, de a korosztály figyelembevételével, olyan játékos kedvű kis focistákat szerettünk volna vendégül látni, akik felszabadultak, és nyitottak minden közös mókázásra.

 

bt: És kik érkeztek?

FJ: Nagyon jó társaság jött össze. Láthatólag minden programot élveztek. Sikeres első hetet tudhatunk magunk mögött.

 

bt:  Könnyű volt velük szót érteni?

FJ: Mivel a játékról szólt a hét, ők pedig ezt szeretik, ezért könnyű volt velük megtalálni a hangot.

 

bt: Voltak olyanok, akiket szívesen látnál a legfiatalabb utánpótlás játékosaid között?

FJ: Sok ügyes gyerek jött el, akikből jó játékos lehet. Bízok benne, hogy meghoztuk a kedvüket általában a sporthoz, vagy akár a futsalhoz is.

Csányi István az utánpótlás csapatunk válogatott él játékosa, már a bajnoki ezüstöt is a nyakába akaszthatta. A nyári sporttáborunk egyik instruktoraként dolgozott ezért az ő élményeire is kíváncsiak voltunk.

 

Csányi Dávid István (Fotó: Dénes J.) Csányi Dávid István (Fotó: Dénes J.) bt: Tanár úr lett belőled erre a hétre! Élvezted?

CSI: Igen, akár azt is mondhatjuk, hogy erre a hétre az lett belőlem. Nagyszerűen éreztem magamat a sok gyerkőc között.

 

bt: Könnyű volt velük szót értened?

CSI: Teljes mértékben, hiszen akár magamra is mondhatnám, hogy még én is "gyerek" vagyok! Hamar szót értettem velük.

 

bt: Bemutatót is tartottál nekik?

CSI: Meg volt az is. Egy kis dekázás, egy-két trükk előfordult. Néha még be is álltam egy kicsit focizni a nap végén.

 

bt: Mindenkit meg tudtatok mozgatni?

CSI: Szerencsére minden gyereket be tudtunk vonni a gyakorlatokba. A focival és más sporttal is. A foci és a futsal mellett egészen más sportokat is kipróbáltunk, mint például zsinórlabda kidobást vagy épp a magasugrást és voltunk két nap az uszodában is.

Velez Donát is az egyik fiatal reménységünk. Az elmúlt szezonban jelentős feladat hárult rá is az U20-as csapatunkban. E mellett már a „nagyokkal” végezhette az edzésmunkáját, és lehetőséget kapott közöttük is. A nyári sporttáborunkban pedig, instruktori szerepet kapott. Ezekről az élményeiről kérdeztük.

 

Velez Donát (Fotó: Dénes J.) Velez Donát (Fotó: Dénes J.) bt: Ebben a táboros életkorodban hol labdáztál a nyári szünetekben?

VD: Amikor ennyi idős voltam, én is részt vettem a foci táborokban, ahol ezekhez a gyerekekhez hasonlóan nagyon jól éreztem magamat!

 

bt: Voltak-e pihenős időszakok a napi feladatok között az elmúlt héten?

VD: Sűrű volt a program, de természetesen biztosítva volt a pihenés is aminek lehet, hogy mi a felnőttek jobban örültünk, mint a gyerekek.

 

bt: Hogy sikerült a kis vendégeinkkel való együttműködést?

VD: Azt hiszem mindnyájunk nevében mondhatom,hogy nagy élmény volt ezekkel a gyerekekkel foglalkozni, mert egytől egyik nagyon szófogadóak voltak és figyeltek minden szavunkra, ami nagyon jó dolog! A legjobb talán az volt számomra, hogy egy kicsit újra én is kisgyereknek érezhettem magam közöttük.

 

bt: Élvezték az ott töltött időszakot?

VD: Nagyon élveztük! Reméljük a gyerekek úgyszintén!

 

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB