Oldalsáv

Folytatódik a bajnokság

2017. október 19.
A lebonyolítását illetően az idei futsal szezon máris kiérdemelte a „különleges” elnevezést a kései, októberi kezdéssel és a két játéknap utáni tíznapos szünettel. Most viszont itt a Férfi Futsal NB I. 3. fordulója, s benne a csapatunk, a DUNAFERR DUE RENALPIN FC-BŐNY SZAVILL CONSULTING mérkőzése, melyre a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, 2017.10.20-án, pénteken 19 órakor kerül sor.

A furcsa rajt, ha másra nem is, de arra egészen biztos választ generál, hogy melyik csapat vezetése, hogyan tud formát időzíteni. Mindenek előtt nézzük, hogy mi is történt az előző két meccsén?!

 

A mostani ellenfelünk a Bőny SZC

Az első fordulóban a lelkes FTC-t fogadta és egy kiélezett mérkőzésen a hajrában veszített ellenük (2-3). A következő menet még szigorúbbra sikerült, hiszen a bajnok Rába ETO érkezett hozzájuk. A papírforma erre is a vendéggyőzelmet ígérte, ami (3-6) be is következett, de az igazán nyögvenyelősre sikeredett.

 

A bőnyi fiúk teljes csapatukkal dolgoztak a bajnoki rajt előtt és az elmúlt két hét során is. Lódi Tamás ebben a szezonban a szükség esetén már nem csak edzőként, hanem játékosként is beszállhat a csatába, a korábbi Rábás harcostársai mellett. Komoly kis gárdát fogtunk ki erre a péntekre is. Jó meccshez komoly ellenfél is kell – megkaptuk.

 

És a mieink?

A mi csapatunknak a DUNAFERR DUE RENALPIN FC-nek a kiváló játékos állományát jellemzi, hogy nagy büszkeségünkre és egyúttal a gondjainkat gyarapítva, szeptemberben jó néhányan a címeres mezben is készültek a feladataikra. Az utóbbi tíz napban sem tudtak teljes összetételben dolgozni, hiszen erre az időszakra is jutott hármuknak egy másik jelentős kihívás. A dolgukat a klubcsapatunkon kívül is kiválóan látták el, most viszont együtt kell megmutatniuk az erejüket.

 

Az idei bajnokság nyitó fordulója vereséget hozott az MVSC BERETTYÓÚJFALU  ellen (4-5).  A keserű pirula mellett egy nagyon komoly, önbizalom erősítő tanulságra is ráébredhettek a játékosaink: a második félidei produkciójukra, még egy nagyon erős csapatnak se nagyon van orvossága. Főképp, ha majd mindenki a rendelkezésre áll a keretünkből. A második fordulóban már a Ferencvároshoz vezető út is hajborzolóra sikeredett. A gondot ezen az estén abból a szempontból a minden képzeletet felülmúló fővárosi forgalmi dugó okozta. Az utazás három óráig tartott – Budapestre… A pályán a mi szempontunkból már magabiztosan zajlottak az események. A számos ziccerünk kihagyása és az ott is foghíjas összeállításunk dacára szoros (1-2), de magabiztos lett a győzelmünk.

 

Egy biztos: ezúttal is két sikerre éhes csapat fog összecsapni a Dunaújváros Sportcsarnokban, pénteken este hét órától. 

 

Egy kis ajándék a szurkolóknak

A csapatunk menedzsmentje ezúttal is egy kis plusszal várja a kiérkezőket. Az egyik névadó támogatónk, az ISD Dunaferr Zrt. munkavállalói, a munkahelyi belépőkártyájukkal ingyenesen nézhetik meg a találkozót. A klub színeit, a piros-fehéret viselő szurkolók közül a legszerencsésebbet, illetve a félidei kapufarúgó verseny nyertesét egy finom óriás Diabló pizzával fogják jutalmazni.

 

Viszlát a mérkőzésen, Hajrá Újváros, Hajrá Dunaferr!

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB