Oldalsáv

Lengyelországban vendégeskedett csapatunk

2018. január 20.
Leszno és Dunaújváros futsal csapatainak együttműködéséről szólt a szerdai barátságos mérkőzés

A lengyelországi Leszno futsal csapatának meghívására töltöttünk el három napot vendéglátóinknál. A két klub között az elmúlt hónapokban kezdődött el az együttműködés, melynek első lépcsőfoka volt a szerda este lejátszott barátságos mérkőzés, amely jól illeszkedett csapatunk szakmai elképzeléseibe.

A kint töltött időben vendéglátóink bemutatták nekünk városukat, megismerkedhettünk a helyi egyetemmel és betekinthettünk egy középiskola életének mindennapjaiba is.

Zemankó Zoltán, Jan Dziedziczak (lengyel külügyminiszter-helyettes), Piotr Jozwiak, Tiger Szabolcs Zemankó Zoltán, Jan Dziedziczak (lengyel külügyminiszter-helyettes), Piotr Jozwiak, Tiger Szabolcs A kint töltött idő csúcspontja a két csapat barátságos mérkőzése volt. A kilátogató közel 1200 szurkoló leírhatatlan hangulatot teremtett a sportcsarnokban, ahol hatalmas szeretettel fogadták csapatunkat. A mérkőzésen tiszteletét tette a lesznoi polgármester és alpolgármester, a helyi képviselők és Lengyelország külügyminiszter-helyettese is. Az összecsapás végeredménye, 3:1 a javunkra.

Júliusban mi várjuk szeretettel Dunaújvárosban a lesznoi csapatot.

A teljes mérkőzés itt megtekinthető:

https://www.youtube.com/watch?v=IgUp9Q_1PPg

 

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB