Oldalsáv

A rájátszásra készülve

2018. március 28.
Egyre fokozódó izgalmakkal, sokak - sokféle taktikai időzítésével lezárult a Férfi Futsal NB I. alapszakasza és már meg is kezdődött a rájátszás. Ebben a szezonban meglehetősen egyedi módon szedték csoportokra az indulókat.

Leegyszerűsítve, nem felső és alsóházi csoportokban, hanem az alapszakasz 1-4-5-7-9, és 2-3-6-8-10 helyezettjei alkotta A és B csoportban zajlanak tovább a küzdelmek. A bonyolult folytatásról, majd annak idején törjük a fejünket, mert már most is komoly kihívás előtt állnak a mieink.

Fotó: Dénes János Fotó: Dénes János

A rajt után

A páratlan létszámú csoportunk nyitó mérkőzéseit is változatlanul különböző időpontokban rendezik meg. Ezért már túl vagyunk a csoporttársaink rajtján. Lehet, hogy a DEBRECENI EGYETEM AC–FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA 4–2 (3–1) eredménye sokak számára meglepetésnek számít, de vegyük inkább figyelmeztető jelnek.

És, ha netalántán ez nem lett volna eléggé az, vegyük az MVFC BERETTYÓÚJFALU - NYÍRGYULAJ 2-1 (0-1) –re végződött Keleti Rangadót. A Berettyóújfalunak rendre sikerült a Lovas féle csapatot legyűrni, de ezúttal  félidőben még a meglepetés is az ablakban volt. Lassan beérik a három ukrán légiósuk (igaz ezúttal, csak kettő volt nevezve) játéka. A MVSC pedig, mint tudjuk már a szezon elején durván beerősített. Egyszóval lesz miért szurkolnunk a szezon végéig!

A mi szempontunkból

A mostani csoportbeli ellenfeleink tehát a Berettyóújfalu, az FTC , a Debrecen és a pillanatnyilag a legfontosabb, a  Nyírgyulaj, hiszen ellenük kezdjük ezt a sorozatot a Nyírbátori Sportcsarnokban, 2018.03.29-én csütörtökön, 18.00 órai kezdettel. Takó Csabával a mieink vezetőedzőjével az új szériáról beszélgettünk.

Takó Csaba Takó Csaba Szinte még sem emésztettük a legutóbbi Nyírgyulaj elleni, idegenben vívott mérkőzésünket, és máris itt van a következő. Ez egy szerencsés dolog?

Majd a mérkőzés után megmondom, hogy jó volt-e így?! Nyilván egy kicsit furcsa, hogy ennyire közel esik az egyik ellenféllel szembeni újbóli mérkőzés. Benne volt a pakliban, és ezért készültünk erre a verzióra is. Nem gondolom, hogy ez bármelyik csapat részére problémát jelentene, sőt talán jobb is, hogy láttuk, hogy mit játszik éles helyzetben a Nyírgyulaj.

Annak örülök, hogy te, mint kiváló szakemberünk, alaposan kifigyelted az ellenfelet, de ugyanez a lehetőség állt Lovas Norbertre az ellenfél vezetőedzőjére is!

Ebben a dologban talán egy picit helyzeti előnyben vagyunk, mert azon a mérkőzésen nekünk elég sok hiányzónk volt, míg ők majdnem teljes kerettel tudtak fölállni. Ezért ez a fajta „feltérképezés” a mi részünkről jobb és teljesebb képet adhat. A mai edzésünkön, már a teljes csapatunkkal, azoknak a tapasztalatoknak a birtokában végezzük a felkészülésünket.

Azt szokták mondani, hogy a csapatjátékokban a rájátszás az igazi! És azt is, hogy az egy másik bajnokság. Csütörtökön megkezdjük az ideit, de vajon tényleg más-e?

Ez az állítás a mostani lebonyolítási rendszerben hatványozottan igaz. Tehát majdnem azt lehet mondani, hogy a végjátékot tekintve az alapszakasz szinte érdektelen volt. Itt nagyobb a nyomás a résztvevőkön, mivel a sokkal kevesebbet szabad hibázni, mint idáig. A csapatunkat ismerve ez számunkra inkább előny, mint hátrány. Mentálisan elég erős játékosaink vannak, helyén van az eszük és a szívük, ezért a tét mindenkit doppingolni fog.

A rájátszástól azt várom, hogy kiegyensúlyozott és jó teljesítményt fogunk nyújtani. Az eddigiek során úgy láttam, hogy a rangadók során mindig nagyon motiváltan és jó teljesítményt nyújtott a csapatunk. Bízok benne, hogy ez így lesz a jövőben is.

Szabad-e azt mondani, hogy a mostani, a Nyírgyulaj elleni mérkőzés egy kötelező győzelmet jelent?

A szokványos értelemben szó sincs róla, mivel az ellenfelünk egy jó csapat!  Azt azért nem várhatjuk el, hogy ez egy sétagalopp féle meccs lesz. Természetesen, ha a céljainkat elszeretnénk érni, abban az értelemben viszont mégiscsak kötelező a győzelem, hiszen minél több pontot kell gyűjtenünk, és ez igaz a mostani mérkőzésre is.

Idegenben nyilván nehezebb lesz, mintha hazai pályán játszanánk, de nem teljesíthetetlen feladat a győzelem. Annál is inkább bízok a három pont megszerzésében, mivel nekünk az a célunk, hogy a Berettyóújfalut szorongassuk, és nem szeretnénk hátrafelé nézegetni. 

Röviden ennyi. Felkészültünk. Gondoljatok ránk, szurkoljatok nekünk! Mivel jelentős a távolság, akár gondolatban is!

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB