Oldalsáv

A századik góllal zárták le az alapszakaszt

2019. február 9.
Mindenki nehéznek gondolta, és az is lett a DUNAFERR DUE DUTRADE FC az alapszakaszt lezáró, idegenben megvívott rangadója, a bajnoki tabellát magabiztosan vezető MVSC Berettyóújfalu ellen. Bár 5-3-as vereség lett a vége, de emelt fővel jöhettek le a végén az első osztály egyetlen, erre a szakágra épített és használt pályájáról. Elmondjuk, hogy miért.

Az a bizonyos „más kávéház”

Az újvárosiak az erre a mérkőzésre való készülődésük közben, minden aggódás nélkül tárgyilagosan, és egy kis talányossággal nevezték így a mostani ellenfelük világát.

Ahogy a szezonban kettő kivételével, úgy ezt a meccset is győzelemmel zárták a hazaiak. Az öt mostani góljukból ugyan Takács Zoltán mindegyik félidőben egyet-egyet jegyzett, de a másik hármat, ahogy a valamire való helyzeteiket is Loch Sergio, Sanchez Barrena Francisco és Da Silva Gomes nevéhez írhatjuk. Őket remekül egészítette ki Henrique Da Silva. Ez az egy sornyi kiváló sportember, mint a nevükből is kitűnik, nem Magyarországon tanulták ki ezt a remek játékot.  A karmesterük Mullor Cabrera Sergio sem.

Legyünk tárgyilagosak. Mellettük ott vannak a kiváló magyar játékosok is, hogy ezúttal csak     Rábl János, Gál István és Trencsényi János nevét emlegessem. 

Már a legelején szóltunk az országban egyedülálló módon, csak a futsal kedvéért épített, a játékteret leszámítva nagyszerű sportcsarnokról, ahol a kívánatos napszakban a szükséges számú edzésen vehetnek részt az alapszakaszt megnyert fiúk, akiknek ez a sporttevékenység a kizárólagos munkájuk. Nos ezért is „másik kávéház” az övék.

Az újvárosiak baljós előjelekkel érkeztek

A sárgalapos kényszerszünetük miatt, három meghatározó játékos nélkül. Németh Péter ugyan Fehér Zsolt vezetőedző segítőjeként részt vett a csatában, de a játékban nem. Ez a megbízatása telitalálat volt, hisz a remek sportember egészen elképesztő elhivatottsággal és sportemberi eleganciával tette a nem kevés dolgát.

Nyolcan a csatában

Az újvárosi kapusok közül előbb Reveland kezdte a sort. Az utánozhatatlan stílusában, megfejthetetlen, ezért általa „sima ügyként” kezelt bravúrjaival. Hasonlóan jó teljesítménnyel jelentkezett Rigó is, aki a záró tíz percet kapta.

A többieket ugyan először megfogta a felelősség, amit a csonka csapat terhe rakott rájuk, és ez persze a bekapott gólokkal jelentkezett, de utána olyan magabiztos és pontos játékkal jelentkeztek, ami már az ellenfelet is zavarba hozta.

Klacsák hozta az erényeit és egy kis szerencsével akár duplázhatott volna. Fridrich sikerrel alkalmazta a finom cseleit. Sáhó tartva a pénteki robbanékonyságát bárkit megszórhat a góljaival. Móra egy remek labdára rajtolva megszerezte az első itteni találatát, Szeghy fáradhatatlan és gólerős volt, ahogy Pál Patrik is. 

Ja igen. Egy-egy játékost cserélgetve, hatan állták a versenyt a legeredményesebb, és teljes csapat ellen.

Fotó: Ady Géza Fotó: Ady Géza

Kényszer szülte taktika

Fehér Zsolt a Dunaferr vezetőedzője ezúttal is tudott újítani, és a játékosai az erre a helyzetre megtervezett taktikával kis híján megszorították az ellenfelüket.

A mérkőzés utáni nyilatkozatokból idézünk

Munka, munka, munka

Mullor Cabrera Sergio az MVSC Berettyóújfalu vezetőedzője:

Nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy elérjünk ere a pontra. Úgy fejeztük be az alapszakaszt, hogy nem vesztettünk meccset. Ez volt a célunk, ezt az utat járjuk. Tudjuk, hogy ezt csak úgy lehet, hogy a módszerünk a „munka, munka, munka” lesz! Persze bárkinek kijöhet a lépés és lehet, hogy meg tud állítani bennünket. Bármikor veszíthetünk, ha nem tiszteljük az ellenfeleinket, és saját magunkat. Nem vagyok boldog, mert három gól kaptunk és ebből kettő nem kellett volna. 

Nem föltartott kézzel érkeztünk Berettyóújfaluba

Fehér Zsolt a Dunaferr vezetőedzője a mérkőzést követően nyilatkozott nekünk.

Fehér Zsolt (Fotó: Dénes János) Fehér Zsolt (Fotó: Dénes János) Vesztes mérkőzés után vagyunk, de ettől függetlenül úgy gondolom, hogy az a hat mezőnyjátékos és a két kapus, aki lehozta ezt a mérkőzést, az utolsó másodpercig küzdött, és két gólon tartotta a Berettyóújfalut, megérdemli a gratulációt. Egy olyan csapattal szemben, ahol négy külföldi játékos teszi a dolgát. Profi körülmények között, ahol minden adott  ahhoz, hogy jó eredményeket érjenek el. Ez a mai napon is sikerült nekik, hiszen megvertek bennünket.,

Honnét volt a csapatodnak az első percektől tartó nagy nyugalma?

Készültünk erre a mérkőzésre és beszéltünk arról, hogy mi lehet az, amivel kitudjuk húzni a méregfogukat. Egyszer- kétszer megkellett törni a játék menetét, mert nagyon nagy nyomást helyeztek ránk, és azt ne bírtuk volna végig.

A mai nap folyamán három meghatározó játékosom nem léphetett a pályára, (olyanok, akik az alapszakaszban több mint ötven gólt lőttek), akik nem csak nekünk, hanem másnál is, egyesével is, nagyon hiányoznának. Ezt nagyon nehéz volt nekünk kibírni.

Talán több gólszerzési lehetőségünk is adódott ennél a háromnál!

Reálisan kell nézni a mérkőzést. Az ellenfelünknek is voltak olyan helyzetei, amiből gólt, illetve gólokat rúghattak volna. de azért előfordult, hogy mi is üres kapu mellé rúgtuk a labdát, és a Mezei Dávidnak több nagy védése is volt. Fáradtan, bizonyos szituációkban mi is rossz döntéseket hoztunk, amikből más esetben gólok születtek volna.

Látjuk azt, hogy mi az ellenfelünk erőssége, azt is, hogy hol lehet őket megfogni. Nem föltartott kézzel érkeztünk, és azt gondolom, hogy nem lefutott az,hogy az „A” csoportban kifogja megnyerni a csoportot. Tartom annyira a csapatomat, hogy ezt a Berettyóújfalut oda-vissza megtudja majd verni a középszakaszban.

Tartotta a jó formáját

Az ismét jól teljesítő Szeghy Szabolcsnak elsőre kettő gólt is beírtunk, de a jegyzőkönyvbe már nem ez került.

Szeghy Szabolcs (Fotó: Dénes János) Szeghy Szabolcs (Fotó: Dénes János) Másként alakult, mert a játékvezető azt mondta, hogy az első gólnál Móra Viktor is beleért a labda útjába, és ezért azt neki írták be. Nem baj, a gól a fontos. A Viktor most legalább bankettet tarthat nekünk miatta.

Szeretem az ilyen meccseket, mert úgy tartom, hogy „teher alatt nő a pálma”. Egy visszafogottabb kerettel érkeztünk és ezért az volt a célunk, hogy megmutassuk: mi is ugyanolyan értékes tagjai vagyunk a csapatnak, mint a hiányzók.

Nem ijedtünk meg az ellenfelünktől, és ezen a rossz talajon, ami itt áll a rendelkezésre, viszonylag szép játékokkal, türelmesen és higgadtan játszottunk. Sokat voltunk a pályán, ami nagy fáradtságot hozott és ilyenkor nyilván könnyebben csúsznak hibák a játékba. Más esetben sokkal szorosabb is lehetett volna az eredmény  Úgy érzem mindent kiadtunk magunkból.

Az első gólos

Móra Viktor megszerezte az első gólját a Dunaferr színeiben:

Móra Viktor (Fotó: Dénes János) Móra Viktor (Fotó: Dénes János) Nagyon pörgős és gyors mérkőzés volt, ami a nemzetközi szintet idézte. Ez az ellenfél légiós sorának is köszönhető. Sokat tanultam alatta. Elrontottam, de meg is köszöntem a Szeghy Szabi gólját… Szokás mondani, hogy oda kel érni a hosszúra és én most ezt tettem. Az érdem az övé, mert mesterien csinálta. Örülök a három gólunknak, de úgy gondolom, hogy még maradhatott a zsákunkban, mert későn használtuk ki a ziccereinket. A többiek szemén is azt látom, ők is úgy érzik, hogy jót küzdöttünk, odatettük magunkat.  A rájátszásban még jobban fogunk teljesíteni.

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB