Oldalsáv

Sovány vigasz

2019. április 7.
Bajnokesélyest csináltunk. Túlzás és büszkeség nélkül, és nyilván rosszkedvűen mondhatják el ezt magukról a DUNAFERR DUE DUTRADE FC játékosai. Igazi rangadókat játszottak az MVFC BERETTYÓÚJFALU csapatával, de nem tudták őket legyőzni.

A játék ragyogóan működött

Persze nem csak az utóbbi, ezúttal Berettyóújfaluban vívott csatában, az elmúlt hét péntekén, de most maradjunk egyelőre, ennél.

Túlfűtöttség, fogadkozások nélkül melegítettek a szembenálló felek, és egy teltháznyi lelkes közönség bíztatása mellett kezdték meg a mérkőzést. A folytatás is a várt forgatókönyv pergett. A hazaiak mindent bedobtak a megbízható előny megszerzésért, amit előbb Gál István, majd Nagy Imre a góljaikkal alapoztak meg (2-0).

Az újvárosiak, akik Pál Patrik centerjátékával ismét előbbre léptek a taktikai repertoárjukkal, higgadtan reagálták le a könnyelműségeikből született hátrányt. Módszeresen építkeztek, iskolajátékkal borzolták a hazai közönség idegeit, majd egy Hosszú - Öreglaki villanás után az utóbbi szépített (2-1). A záró tíz perc az övék lett.

A fordulás után

Legényes hazai rohamok után Pál Patrik hozta az egyenlítés örömét a társainak (2-2). Akiknek, ahogy fél órája, ismét jöttek a könnyelműségeik, amit Henrique Da Silva büntetett (3-2). Az újvárosiaknak a pontrúgásokra ezen az estén nem volt szerszámuk.

A záró tíz perc ezúttal is a Dunaferré lett, de Gál István szemfülesen megharcolt kipattanóból lőtt góljáért (4-2), valamint Nagy Imre tízméteresből bebombázott találatáért, csakis magukat okolhatták (5-2). A fináléban hozott pazar, emberelőnyös játékuk jutalma, egy újabb parádés Öreglaki szépítés lett (5-3).

A kapu nyitva maradt

Az előrefelé bemutatott, a szezon talán eddigi legjobb játékát, ahogy a legutóbbi hazai pályás meccsükön is, a gyengén őrzött hálójuk miatt eltékozolták. A végén az MVFC Berettyóújfalu örülhetett a döntőbejutásának.  

A mérkőzés után ezt hallottuk

Mullor Cabrera Sergiotól, a győztesek vezetőedzőjétől:

Ebben a szakaszban semmi sem egyszerű, ez a mérkőzés sem volt az. nagyon sokat készültünk és dolgoztunk azon, hogy két hónappal a döntő előtt megszerezzük az első helyet, ami a részvételünkhöz szükséges volt. Egész szezonban nagyon jól dolgozott a csapat.

Elképesztő, hogy az MLSZ most egy hónap szünetet rendelt el. A játékosok benne vannak a rájátszás hajrájában, és ez a megállás nagyon nem jó senkinek sem.

A folytatásban először is pihenünk egy hetet. Utána pedig készülnünk kell a rájátszás többi meccsére és a döntőre…

Augusztus óta a bajnokság megnyerésére készülünk, de a Magyar Kupa elnyerésének is nagyon örülünk. Most mindenképen megpróbáljuk elérni, amit a tavalyi évben nem sikerült!

Fehér Zsolttól a DUNAFERR DUE DUTRADE FC vezetőedzőjétől:

Sajnos nem gazdagodtunk újabb három ponttal a mai napon. Viszont a játékosaim az én szememben győztesként hagyták el a pályát. az elsőtől az utolsó pillanatig küzdöttek, és ezzel nagyon megnehezítették az ellenfelünk dolgát, aki a ami napon is bebizonyította, hogy egy nagyon jó csapat.

Nonszensz, hogy kettő faultot csinálunk az első félidőben, de ötöt írtak be nekünk. Nem hagyták, hogy a saját játékunkat játszhassuk, hogy erőszakosak vagyunk, kimegyünk és letámadunk. Ezért kellett többször is elővennünk az emberelőnyös játékunkat, amikből két gólt lőttünk és további helyzeteink is kialakultak belőle.

A folytatásban mennünk kell tovább, és az előttünk álló mindhárom mérkőzést meg kell nyernünk, hogy elérjük a céljainkat.

Fotó: Dénes János Fotó: Dénes János

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB