Oldalsáv

A jobbik győzött

2019. szeptember 3.
Férfi Futsal NB I. 2. fordulójában HALADÁS VSE- DUNAFERR DUE DUTRADE FC 8-2 (3-1). A mérkőzést telt ház előtt játszották Szombathelyen, hétfő este.

A csapatuk magára találásában reménykedő, hazai szurkolók kedélyes óvatossággal, korán érkezve töltötték meg a nézőteret. A legényes formában lévő „bé közép” remek, rangadós hangulattal töltötte föl a csarnokot, pedig a játék nem hozta azt a szintet.

Az első félidő

Különleges összeállítással mutatkozott be a Dunaferr. A kapus posztra, a nyitó fordulón remek formát mutató Rigó sérülése miatt Cseresnyés, csereként pedig a most már kapus edzőként szorgoskodó elnyűhetetlen Reveland került.  

Kezdés után a kilépő Klacsák mellé dörrentett. Választ Vass Ádám adta, akit Németh állított meg. Ezután már Cseresnyés kapott főszerepet, Simic Milos, García Martínez Luis, és Dróth Zoltán kísérletei nyomán.

Ez után a mieink Klacsák, Fridrich és Pál Patrik révén veszélyeztetettek. A fonalat Moura Da Silva, Melo José Michel, Dróth, és García Martínez Luis vette át. A védekezésben Alex mellett Fridrich és Németh is fontos szerepet kapott.

A 7. percben már nyilvánvalóvá vált, hogy a hazaiak egy-egy gondolattal előbbre járnak, gyorsabbak a mieinknél. Emiatt a jónak ígérkező megoldásokat időben tudták hatástalanítani.

A nyolcadik percig. Ekkor a kilépő Klacsák a kapufát találta el, de a jó ritmusban érkező Sáhó bevágta az első gólt 0-1.

A kezdés után, még ugyanabban a percben Vass Ádám vette vissza az előnyt 1-1! A lendületbe jövő Haladás Gerencsér és Dróth révén lőtt góljaikkal beállította a 3-1-es félidei előnyét.

A Dunaferr hallatlan energiákat mozgósítva próbálta lassítani a hazai rohamokat. A végig profi őrzést kapott Pál Patrik lövései nem hozhattak eredményt. Az utolsó öt percben hatalmas tűz alá vették a hazai kaput, de az alaposan fölkészült Haladás védelmet nem tudták átlőni.

A második félidőben

A hazaiaknál jó volt az irány, magabiztos a vezetés, nem is változtattak az addigi taktikájukon. A Dunaferr legényei az utolsó energiájukat is kitették a pályára, de ez, ezen az estén kevés volt a sikerhez.

Egy látványos, elismerő tapsot hozó megoldást Fehér Zsolt is bemutatott, amikor Dróth keresztbe ívelt labdáját a kispad mellől, elegánsan mellel vette le, majd passzolta az oldal berúgáshoz a 22. percben.

A derűs közjáték után folytatódott a hazai fiesta. Az újabb találatokat sorrendben Dróth, Moura Da Silva, majd ismét a kiváló napot kifogó és hármat vágó Dróth, Hajmási valamint Melo José Michel érte el. Ezekre a szépítő választ Klacsák adta meg a 27 percben.

A Haladás megérdemelten nyerte a meccsét 8-2-re.

Összedőlt a világ?

Biztos, hogy nem! A felkészültebb és az erősebb csapat győzött. Ez a normális. A DUNAFERR DUE DUTRADE FC nem kapitulált, harcban állt és rengeteg tapasztalatot szerzett abban, hogy miben kell még javulnia. Az ellenfelével együtt egy – egy győzelemmel és vereséggel folytatják a menetelésüket. Ez a szezon minden eddiginél keményebb csatákat és meglepő eredményeket fog hozni.

Saját magunknak okoztuk ezt a nagyarányú vereséget!

A szurkoló számára ez egy fájdalmas vereség. A játékos számára tanulságos lehet? Fehér Zsolt vezetőedzőtől ezt is hallottuk:

Fehér Zsolt (Fotó: Dénes János) Fehér Zsolt (Fotó: Dénes János) Amikor a mérkőzés előtt és a szünetben megbeszélteket nem valósítjuk meg, hanem helyette óriási hibákat követünk el, akkor mindig hasonló végeredményre számíthatunk, ezért inkább tanulnunk kell a megéltekből.

Sajnos azt kell mondjam, hogy ma van ekkora különbség a két csapat között! Nálunk négy fiatal, náluk ugyanannyi külföldi van a keretben. Jobb lehetőségekkel rendelkeznek, mint mi.

Azért az sem egy szerencsés dolog, hogy egész héten öt játékossal edzek, négy meghatározó pedig ül a padon és végignézi azt. Egy ilyen ritmusú mérkőzésen hogyan várjam el tőlük, hogy meccsben legyenek?!

Az első félidőben két olyan száz százalékos ziccerünk volt, amit velünk ellentétben az ellenfelünk kihasznált. Ebben is fejlődnünk kell, mert ezeket könyörtelenül értékesíteni kell. Mellette nem szabad olyan gyermeteg gólokat kapnunk, amiket ma elszenvedtünk. Saját magunknak okoztuk ezt a nagyarányú vereséget.

A folytatásról

Nincs könnyű hetünk, hiszen egy héten belül, mindkét bajnokaspiránssal játszunk, hiszen pénteken jön a Berettyóújfalu is. Akinek le van hajtva a feje, annak levágják! Ezért mindenkinek fel kell emelnie, és a sérültjeinknek valamilyen úton – módon meg kellene gyógyulniuk.

Pálcát törni?

Ki fölött? A Dunaferrből Sáhó, Szeghy, Klacsák, Pál Patrik, Németh, Fridrich erőn felül teljesített. Közülük ketten a sérülésükkel is küzdve. Horváth a második tétmeccsét játszotta ebben a csapatban, magányos harcosként igyekezett megtalálni a helyét. Ez hat plusz egy fő! A másik oldalon egy kicsit jobban álltak a csere lehetőséggel…

Faragó is még a sérüléséből való visszatérésén dolgozik.  Dorogi dicséretesen szerepelt, de ez még nem lehetett az ő meccse. Alex a kapuban legalább percenként kapott egy-egy bravúrt igénylő kihívást… Az emlékezetes Berettyó elleni hazai vesztes csata óta nem kapott hasonló súlyú feladatot, nem is lehetett fölkészülve rá.

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB