Oldalsáv

Rangadó előtt

2019. szeptember 5.
A Férfi Futsal NB I. 3. fordulójában következik a DUNAFERR DUE DUTRADE FC-MVFC BERETTYÓÚJFALU mérkőzés, a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, ma este hétkor.

Két jó csapat méri össze a tudását?

Mindenképen. Az, hogy a vendégek a tavalyi idény bajnokai, a házigazdák pedig annak a szériának a negyedik helyezettjei, mára már futsal történelmi ténnyé vált. A sportban előre kell nézni és mindenekelőtt a saját célokat kell megvalósítani és, ha az a győzelemhez vezet, az a sikert jelenti a mindenkori résztvevőknek. Nézzük csak miért mondhatjuk jónak a ma esti ellenfeleket?

Az MVFC Berettyóújfalu

A sikercsapat. A nagyszerű körülmények, a professzionális klub modell, az ehhez párosuló személyi, és persze az egészet garantáló kiemelkedő anyagi háttér tette őket azzá. Ők is veszteséggel kezdtek: négy nagyon fontos játékost Serginhot, Javi Sanchezt, Amílcart és Tihanyit veszítették el a nyáron. Helyüket két brazil és a saját utánpótlás fiataljai tölthetik be.

Az előző meccseken

Mullor Cabrera Sergio és csapata, két ellentétes mérkőzést követően érkezik Dunaújvárosba. A nyitó fordulóm, a józan számítások szerinti legnagyobb kihívójukat, a Haladást fogadták és változatos mérkőzésen verték 7-4 (3-2)-re. Azon a meccsen Fernandes Sidnei Maurício három,  De Oliveira Pereira egy gólt lőtt.

A Debrecen ellen idegenben 3-3 (2-0) lett a végeredmény. Ez alkalommal a három latin varázsló közül csak az előbbi szerepelt, és egy gólt írtak a neve mellé. Ez lehet a titka a pontvesztésüknek? Néhány meccset még le kell játszaniuk a feladvány megfejtéséért. Az biztos, hogy a bajnokságban reális a minden fordulóra tervezett veretlenségük megőrzése, de legtöbbször a győzelmi reményük.

A DUNAFERR DUE DUTRADE FC

Erre a szezonra itt is a tehetséges fiatalok kerültek az előtérbe. Akár a szlogenjük is lehet „A jövő csapatát építjük!” bejelentésük. A céltudatos felkészülésüket követően néhány sérülés, érthetően borzolta a kedélyüket.

A nyitó fordulóban a sokak által leírt Aramisszal folytattak egy kemény csatát, és hozták a hazai mérkőzésen az 1-0-s győzelmüket. Egyúttal mindkét fél jelezte, hogy átlagos helyzetben bárkit meglephetnek a lendületes játékukkal.

Az elmúlt hétfő egy újabb nehéz mérkőzést hozott a számukra Szombathelyen. Az itt elszenvedett 8-2-es vereség néhány futsalos betegségükre  irányította rá a figyelmüket. Ezek jó részét önmaguk tudják majd orvosolni, de lényeges a gyógyító emberekre váró feladat is.

Mit hoz a jövő?

A fiatalok mellett, sikerre éhesen ott vannak a már kész, érett játékosok, így várhatóan az új csapat hamarosan összeforr, és képes lesz a reális tervek megvalósítására. Mentálisan már egymásra találtak, a többi a mérhetetlenül hosszú munkafolyamat nyomán fog kialakulni.

Ezen a pénteki estén a veszedelmesnek tűnő ellenféllel szembeni tisztes helytállás lehet a céljuk. A pont, vagy a pontok megszerzése nem csak a szerencsén múlik, így nem is arra építik a stratégiájukat.

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB