Oldalsáv

Egy nagy lehetőség előtt

2019. december 13.
Ennek is nevezhetjük a DEBRECENI EGYETEMI AC- DUNAFERR DUE DUTRADE FC mérkőzést, amit a Debreceni Egyetemi Sportarénában játszanak ma este 18.30-tól.

A cél egyértelműen a Felsőház

Úgy értem, hogy egy egész sor csapatnak. Az ezért küzdők az Aramis, a Debrecen, az FTC és a Dunaferr. A negyedik és a hetedik helyezett között mindössze három pont a különbség. Igazság szerint ebben a végtelenül kiélezett bajnokságban a rutinos szurkolóknak már a szemük sem rebben az egymást követő hajmeresztő eredményektől.

Sorsdöntő mérkőzések előtt

A bemutatott középmezőnyből az Aramis a még mindig sötét lónak számító, a korábbi mesterük által kevés sikerrel vezetett Veszprémhez, az ottani katlanba látogat. A néhány napja a vezetőedzőjét lecserélő Fradi a Berettyót fogadja, s bár az új impulzus sokat érhet, de ez most nem biztos, hogy elég lesz a listavezető elleni párbajhoz.  Az újvárosiak előtt a mostani ellenfelük eggyel áll! Hasonló erők, ezért talán mondanunk se kell, hogy ebből egy nagyon kemény csata keveredik!

Értékmérő lesz ez a mérkőzés

Elek Gergő a Debrecen vezetőedzője ezt gondolja a csata előtt

- Ahogy azt már régebben is mondtam, az alapszakaszban nekünk az a célunk, hogy hozzászokjunk az iramhoz, fölvegyük a játéknak ezt a ritmusát, és bent tudjunk maradni ebben az osztályban. Tehát nem feltétlenül a felsőházban gondolkozunk, ám néhány nagyon jól sikerült eredmény következtében, és a kiegyenlített erőviszonyok miatt, arra is van esélyünk.

Az ilyen mérkőzéseken, mint például a Dunaferr ellenin fog kiderülni, hogy érdemesek vagyunk-e rá?! Ettől függetlenül, mint ahogy az eddigi mérkőzéseken, úgy ezen is megteszünk mindent a siker érdekében. A mi pályánkon nem nagyon szeret senki sem játszani, ezért ez is segít egy kicsit, és ennek következtében lesz esélyünk pontot szerezni.  

Néhány vélemény a csapatunk meghatározó személyiségeitől

Fehér Zsolt vezetőedző:

- Két nagyon fiatal csapat találkozik, ahol a nagyobb rutin és a több NB1-es mérkőzés száma mellettünk szól, de a hazai környezet a DEAC-ot segíti majd! Midig jó és kiélezett mérkőzést játszunk Debrecenben, ahol egy olyan csapattal fogjuk szembe találni magunkat, amelyik minden labdavesztés után villámgyors kontrákat indít. A bajnokság ezen szakaszán nagyon fontos,hogy pontot vagy pontokat szerezzen a csapat! Mi a három pontért utazunk, hogy a minimális célt a felsőházat eltudjuk csípni!

Faragó Lajos „elég jól” ismeri a debreceni csapatot, hiszen onnét érkezett Dunaújvárosba. Mi fog ebből kisülni?

-Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy eddig ez a legjobban várt mérkőzés a számomra ebben a szezonban. Ez egy nagyon nagy presztizs meccs is lesz nekem, hiszen a volt csapatom ( a barátaim ) ellen lépünk pályára. Nagyon nehéz csatára számitok, hiszen a DEAC haza környezetben mindig erős. Ez egy igazi hat pontos mérkőzés lesz, éppen ezért is fontos, hogy azt játszuk, amit tudunk és azzal haza is hozzuk a három pontot.

Pál Patrik a válogatottban is kiváló teljesítményt nyújtott.

- Debrecenben nagyon nehéz játszani, nem lesz könnyű elhozni a három pontot, de mindent meg fogunk tenni ennek érdekében! Úgy érzem, hogy nem teherként jön le rajtam az, hogy a maximumot kell nyújtanom, hisz ezért dolgozom napról - napra, hogy ami bennem van azt kihozzam, es megmutassam a pályán. Ettől függetlenül még sokat kell tanulnom es fejlődnöm, hogy még többet tudjak nyújtani a jövőben!

Ahogy a csapatunk, úgy Csányi Dávid is megújult az idei őszre és tartja a jó formáját.

-Én is úgy érezem, hogy sikerült megújulnom erre a szezonra és remélem, ez a jó formám kitart a szezon végéig. Még több góllal szeretnék hozzájárulni a csapat teljesítményéhez.

A Debrecen elleni meccsre is ezt a stílust veszed elő?

-Azt szeretném, hogy a jó egyéni teljesítmény(ek) mellett csapatként is sikeresek legyünk! Nem lesz egyszerű, de ha betartjuk a mester utasításait, akkor meglehet a 3 pont

Várhatóan ez egy nagyon kemény, harcos mérkőzés lesz…

-Jól mondod, én is kemény, harcos mérkőzésre számítok. Szeretem az ilyen csatákat és megpróbálok minél jobban teljesíteni a pályán.

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB