Oldalsáv

A lámpaláz már elmúlt

2021. június 4.
A Férfi Futsal NB I. 13. fordulójában következik az SG KECSKEMÉT FUTSAL - DUNAFERR DUE DUTRADE FC mérkőzés, amelyet a Messzi István Sportcsarnokban vívunk meg 2020.12.13-án 19:00 órától.

A Férfi futsal élvonalában, a különböző okokból mára már szinte reménytelenül összekeveredtek a lejátszásra kerülő mérkőzések kezdési időpontjai. Jelen pillanatban viszont biztosnak látszik, hogy ebben a fordulóban a két fent bemutatott, korábban baráti viszonyt ápoló klub legénysége fog megvívni a bajnoki pontokért. Izgalmas, ki - ki  meccsre készülhetünk.

A szisztematikus munka visszaigazolása

Az eredményesség, amivel a Kecskemét csapata büszkélkedhet. Bár a mezőny többi tagjához képest még rövid ideje szerepelnek az NB I.-ben, de úgy tűnik megtalálták a biztos bent maradáshoz szükséges irányt. A stabil gazdasági hátterük lehetőséget adott a csapat légiósokkal való megerősítésére. Koós Károly vezetőedző sikerrel építette be őket a csapatába.

Nézzünk csak a tabellára!

A mostani házigazdák most már a negyedik helyről várják a folytatást. Mivel eggyel kevesebb mérkőzést játszottak, mint az előttük álló Veszprém, tovább erősödhet a felsőházba tartók küzdelme a megnyugtató pozíciókért.

Egy biztos, hogy egy sikeres széria áll mögöttük.

A sorozat a Veszprém elleni idegenben elért 3-2-es győzelmükkel kezdődött, amire az egész liga fölkapta a fejét. Ez a lendület az Aramist is elsodorta, hiszen Kecskeméten verték őket 6-4-re, de kitartott a Lilák ellen is, hiszen őket 3-2-re győzték le Újpesten a legutóbbi fordulóban. 

Várhatóan nem ők lesznek a döntetlen királyok!

Ezt az eddigi egyetlen ilyen meccsük igazolja: az akkori 2-2-t a Dunaferrel szemben harcolták ki, még szeptember végén, Dunaújvárosban. 

Azóta már sok víz lefolyt a Dunán!

Azóta jól halad a megfiatalított keretünk magára találása. Igen, ezt kell mondjuk rájuk, hiszen  a csapat dicséretes munkát végezve, már bíztató jeleket produkál.   

Az mindegyik eddig lejátszott mérkőzésükön látszott, hogy a tehetségben és az akarásból nem szenvedtek hiányt. Az is figyelemre méltó, hogy a mérkőzések elején (a kívülállók számára) meglepően jó játékot produkáltak.

A küzdelmeiket alaposabban megfigyelők viszont jól tudják, hogy a kezdeti lendületük már a második félidőben is egyre inkább észrevehető. Mint legutóbb a Budaörsi csatában is, a vereségbe csúszó mérkőzésen is feltudtak állni, és szépítettek az eredményen. Akkor, arra a napra Bartha Roland gólja nem szépségtapaszt, és vigasztalást hozott, hanem bizonyítékot nyújtott arra, hogy jó úton járva megszülethetnek azok a gólok, amik azokat a bajnoki pontokat jelenthetik majd a számukra, amelyekre várhatóan nagy szükségük lesz még a hajrában!

Facskó József az edzőjük rendre hitet tesz mellettük

Nagyon megvagyok elégedve a srácokkal, megyünk előre és a játék iránti alázattal tesszük a dolgunkat.

BT

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB