Oldalsáv

Különleges mérkőzés volt, a tanulás jegyében

2021. június 4.
A Férfi Futsal NB I. 12. fordulójából eddig elmaradt DUNAFERR DUE DUTRADE FC - MVFC BERETTYÓÚJFALU 0-5 (0-4) mérkőzés a Dunaújváros Sportcsarnokban, zárt kapuk előtt zajlott kedden este.

Kényszerből megfiatalított  csapatok

Az, hogy a házigazdák ilyen módon várták a nagyhírű ellenfél érkezését már senkinek sem számít meglepetésnek, de hogy a vendégek is bátran nyúltak a saját utánpótlásukban fejlődőkhöz, az már majdnem.  Az viszont biztos, hogy az újvárosiakkal szemben nyugodtan megmutathatták a tudományukat: maradt azért bőven a „nagyokból”, akik egy probléma esetén azonnal a segítségükre siethettek volna.

A csapatunk edzője Facskó József a mérkőzés előtt leszögezte, hogy a Berettyóújfalu remek csapata ellen az ő fiatal gárdájának óriási megtiszteltetés a pályára lépni. A legfontosabb dolguk ezen a találkozón minden részlet alapos megfigyelése, és a tanulás.

A Berettyóújfalu is komolyan vette a találkozó!

A vendégek mestere Mullor Cabrera Sergio őszintén felfedte a lapjait és elmondta, hogy ez alkalommal egy tisztes helytállást vár a csapatától, akik közül jó néhány fontos embert nélkülözni kényszerültek. Fontos célul tűzte ki a számukra, hogy a Kecskemét elleni, a hazai pályán kiszenvedett 7-5-ös győzelmük után megtalálják önmagukat és visszatérjenek a célul kijelölt útjukra! 

Az 1. Félidőben

A vendégek a tőlük elvárható stílusos, pontos és fáradhatatlan játékukkal fokozatosan felőrölték a mieinket.  Horváth, Gál, Rábl és Szabó a társaikkal együtt, sakk matt helyzeteket teremtve lőtték meg a góljaikat.

A válaszul indított hazai kontrákból Boldizsár, Slett, Dorogi, Kovács előtt is ígéretes helyzetek nyíltak, de Mezei hárította a lövéseiket, más esetben a védelem oldotta meg a problémáikat.  Cseresnyés a kapuban a sorozatos bravúrok mellett hozta a jó formáját, a góloknál viszont egyedül maradt. Egy igazi különlegesség, a fault nélküli játék jellemezte ezt a szakaszt.  

A folytatásban

Az előzőnél is harcosabb Dunaferr jött ki, ezért bár a Berettyóújfalu ismét óriási fölényt teremtett, a fehérmezes fiúknak szép kontrákra is jutott erejük! A győztes gólt, a megszámlálhatatlan lövésüket hozó pergőtűz közben Fernandes Sidnei Mauríciot dicséri. A fiatalokat is a mélyvízbe dobó  vendégek győzelme ezzel a különbséggel is megérdemelt volt.

A két edző, elegáns udvariassággal méltatta az ellenfél csapatát, amire ezen az estén minden okuk meg volt. A vereség változatlanul kellemetlen viselet, és az öt nem kevés, ha az ember csapata kapja, de a dunaújvárosi fiatalok minden tudásukat beleadták ebbe a csatába, nem kell szégyenkezniük miatta.

BT

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB