Oldalsáv

Pontokat ajándékoztunk a vendégeinknek

2022. szeptember 13.
Túl vagyunk a Férfi Futsal NB II. Nyugati csoport 3. fordulóján. A Dunaújváros Futsal - Mad Dogs Futsal összecsapás 2-3 (1-1)-re végződött

A várakozásokról

A mostani ellenfelünk „nagy halnak” ígérkezett. Ők is egy jól menedzselt és kiváló játékosok alkotta csapat, akik 13-2-es győzelemmel kezdték a bajnokságot, ezúttal is a három pont megszerzése volt a céljuk. A mieinknek is sokan adtak sanszot, legalább egy szoros eredmény kivívására. Ez meg is született, de a meccs lefújása után már okkal éreztük eltékozoltnak a pontokat.

A kezdés előtt

A szép számban érkezett szakértői közönség régen látott alapossággal melegítő és készülődő csapatokat láthatott mindkét oldalon. A mieinket Tóth Árpád edző, tanáruras nyugalommal és magabiztossággal instruálta.

A vendégeket a pályára lépés előtt Ribeiro Da Silva Roni látta el hasznos tanácsokkal. A taktikai elemek mellett még arra is volt figyelme, hogy a pálya különböző pontjainak az állapotáról is beszámoljon a társainak.

A nézők között kisebb kellemes szenzációt jelentett az, hogy Fehér Zsolt a Veszprém mostani és a Dunaferrt sok sikerre vezető korábbi edzője a feleségével és munkatársával, Provoda Évivel „hazajöttek”. Természetesen „csak”a csapatunk menedzsmentjének baráti meghívására érkeztek ezt a meccset megtekinteni

Az első félidő

Igazi rangadó ízű találkozót varázsoltak a csapatok a közönség elé. A lendületes, küzdelmes mérkőzésen mindkét fél megmutatta az erényeit, és a még fellehető gyengeségeit is.

Az első tíz percben a csapatunk beszorult a saját térfelére, amiből néhány gyors kontrával kitudtak jönni. A lövéseink többsége és a játék más elemei is gyakran pontatlan volt. Egy remek helyzetet kidolgozva viszont Kovács Krisztián egy szép góllal szerezte meg a vezetést a 12. percben. A felpaprikázódott ellenfél Nagy Dániel révén még a szünet előtt egyenlített. (1-1).

A második félidőben

Talán még az előbbinél is egy kicsit nagyobb tempót diktálva rontottak egymásra a csapatok. A vezetést most Miskei révén a Mad Dogs szerezte meg 1-2. A választ Boldizsár Csaba adta meg a 30. percben. A végeredményt Ribeiro Da Silva állította be a 34. percben 2-3.

Az utolsó percekben a csapatunk az 5:4-ben játékkal is próbálkozott, de az egész mérkőzést jellemző pontatlanságuk miatt sajnos sikertelenül. Jó csapat volt az ellenfelünk, de egy kicsit nagyobb precizitással „megfoghattuk” volna őket. Sokat jelentett Villám Balázs magabiztos visszatérése, kár, hogy Godslove ezúttal sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot.

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB