Oldalsáv

Végre újra felnőtt bajnoki futsal meccset láthatunk

2022. november 7.
A futsal helyi híveinek fontos esemény lesz a Férfi Futsal NB II. Nyugati csoport 10. fordulójában sorra kerülő Dunaújváros Futsal – és a jelenlegi listavezető TFSE-BESTRONG közötti mérkőzés. Az eseményre a Dunaújvárosi Egyetem Arénájában kerül sor, ma este 19.15-ös kezdettel.

Hosszú kényszerszünet után végre hazai pályán az újvárosi csapat!

Utoljára egy hónapja láttuk a pályára kivonulni a piros mezes fiúkat. Akkor a Haladás ellen mérték össze az erejüket. Emlékezhetünk, hogy csak nagy csatában, néhány könnyelműség után tudott az ellenfelük behozhatatlan előnyre szert tenni, és elvinni a pontokat.

Tóth Árpád a csapatunk edzője érthető módon szúrós szemmel nyilatkozott annak a meccsnek a végén. Akkor ezzel az őszinte beszéddel próbálta felrázni a csapatát:

-A Haladás egy jó csapat, de megint olyan érzésem van, mintha saját magunkat vertük volna meg, mert legalább akkora sanszunk volt, mint nekik. Közel kerültünk, meccsben voltunk, de azokban a pillanatokban, amikor lehetett volna egyenlíteni, kihagytuk a helyzeteinket és sorra megbüntettek bennünket.

Azóta csupán egy tétmeccsen állhatott ki az elszánt, Bán Bercel, Ivacs Gábor, Kovács Krisztián, Perjési Viktor, Németh Tamás összeállítású kezdősor, akik mögött akkor csak két mezőny cserejátékos készülődhetett. Aztán a sérülések miatt egyre nehezebb helyzetbe kerültek, de keményen küzdöttek.

Remélhető, hogy ezen az estén a foghíjas helyeken kiegészülve, megfelelő ellenfelei és a pontot, vagy akár a pontokat is itthon tartó, (gonosz) házi gazdái lesznek a jó formát nyújtó TFSE-nek.

És a vendégek?

Az újvárosiaknak több mérkőzése is elmaradt, ezért jelenleg csalóka dolog a tabella pozícióval való összehasonlítgatás, hiszen a TFSE kilenc, míg a Dunaújváros Futsal csak hét mérkőzést játszott az őszi szezonban.

El kell ismerni, hogy eddig remek sorozatot teljesítettek. Hét győzelmük mellett mindössze két alkalommal kényszerültek pontosztozkodásra. Legutóbb a MAD Dogs ellen kényszerültek rá.

Előtte viszont szépen futott a szekerük, A gólkülönbségük se gyenge: plusz huszonhét, amivel szintén az élen állnak.

Egy biztos, hogy az önbizalmukat visszaszerezni tervező újvárosiak keménycsatára fogják kényszeríteni a vendégeiket. Ehhez persze egy lelkes közönség is nagy segítséget tud majd nyújtani.

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB