Oldalsáv

Kemény csata várható

2023. január 23.
A Nyugati csoport 17. fordulójában a Haladás VSE II. - Dunaújváros Futsal mérkőzés következik

Kinek lehet a mérkőzésen veszteni valója?

Mindkét csapatnak. Ez még akkor is igaz, ha azt látjuk, hogy a vereségük esetén is megőrizhetnék a pillanatnyi helyezésüket. Hosszabb távon viszont túl sok galibát okozna egy fiaskó a számukra.

A Haladás VSE II.

Elvileg ők páholyban vannak, hiszen a bajnoki táblázat harmadik helyén várják a hétfő estét. A Felső Ház szinte nyitva áll előttük, de nem valószínű, hogy egy ilyen elhívatott szellemű gárda a „nagycsapat” árnyékában, egykedvűen hagyná, hogy letaszítsák a dobogóról.

Márpedig a Pécs csapata, aki azonos pontszámmal, csupán a gólkülönbségük miatt került a negyedik helyre, egy szombathelyi botlás esetén valószínűleg boldogan elfoglalná a helyüket. Persze akkor, ha a most hozzájuk látogató, talán még mindig lábadozó Tihanyt letudnák győzni…

A téli szünet előtt jó szériát futottak, igaz az elmúlt fordulóban csúnya,  (5-1-es) vereséget szenvedtek a Mad Dogstól. Ezért is bizonyítási kényszerbe kerültek.

A Dunaújváros Futsal

Lehet, hogy így leírva furcsának tűnik, de azt kell mondjuk, hogy egyenrangú ellenfélként utazhatnak Szombathelyre. Ezt a tények mondatják az emberrel, hiszen az elmúlt négy bajnoki mérkőzésükön tetszetős játékkal, szép győzelmeket arattak.

Sok minden történt ez idő alatt, bár a nagy csaták nyomán a helyezésük változása nem mindható látványosnak, hiszen kilencedik helyről léptek a nyolcadikra. Azt azért tegyük hozzá, hogy az utánuk következők leszakadtak, míg ők megerősítették a helyüket a középmezőnyben, és most már akár merészebb terveket is szövögethetnek.

A sikerük záloga az lehet, hogy ez a jó kis széria megerősítette-e az önbizalmukat?

 

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB