Oldalsáv

Egymás után kétszer nem véthetik el ugyanazt a hibát

2023. április 28.
Erre gondolhatnak a Dunaújváros Futsal szurkolói, miközben a kedvenceik már a Férfi Futsal NB II. Nyugati csoport Alsó-ház 6. fordulójára készülnek, amelyben a 2F-BAU Tolna-Mözs lesz az ellenfelük.

Egyáltalán hibát vétettek?

Nem egy elpasszolt labdán, egy kihagyott helyzeten, vagy azon múlt az egy héttel ezelőtti fiaskó, hogy az egyik spori csúnyán benézett egy szituációt. Egy hosszú úton az egyre nagyobb, igaz édes terhet, a veretlenséget cipelte magával tizenöt fordulón át a hazai csapat, és mint az a sportban is mindig bekövetkezik, egyszer csak véget ért a dicsőséges periódus. (Valamikor a Brazil labdarúgó válogatott bánkódott a tízes sorozatuk után, a Verebes korszakban a Győr jutott el a tizenharmadik győzelemig. )

Mi, akárcsak a szurkolók,

nyugodtan támaszkodhatunk a Szigetszentmiklós elleni vereség után a csapat edzőjének, Tóth Árpádnak, és a kapitányának Csányi Dávidnak a realista véleményére: egy ilyen esetnek bele kell férni egy jó csapat sorozatába. A hibákat már akkor fölsorolták, a sikeres folytatást jelölték ki a közös célnak. Most már csak az eddig látott normál teljesítményt kell ismét elővenni, és megint boldogan tapsolhat a következő meccsek után mindenki, aki az újvárosi sikereket szeretné látni.

Nézzük csak a vendégeket!

Ők is megérnek ám egy misét! Barátsággal emlegetjük, hogy a rájátszásban már velünk szemben is megmutatták, hogy ha csak egy egészen kicsit nem koncentrál rájuk az éppen aktuális ellenfelük, hát ők aztán ezt biztatásnak véve, akár a három pontért is képesek harcba szállni. Egy olyan esetben aztán mindenki roppant veszedelmes tud ám lenni, pláne a tolnaiak, akinek aztán égetően szükségük van a bajnoki pontokra. Hogy miért?

A bentmaradás a tét!

Ez aztán nem is motivációs, hanem azt tovább fokozva: kényszerítő erő. Tessék csak jól meggondolni: az Alsó házból a tabella alsó három csapata fog kiesni. A jelenlegi állás szerit közülük az egyik a Tolna-Mözs gárdája. Borítékolható, hogy mindent megfognak tenni a pont, vagy a pontok megszerzéséért!

 

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB