Oldalsáv

Minden győzelmi sorozat megszakad egyszer

2023. április 23.
Szigetszentmiklós elleni idegőrlő csata vereséggel zárult számunkra

Csalódást keltő játékkal veszített a csapatunk

Nyilván az nem létezik, hogy egyik napról a másikra elfelejtették volna a futsalos tudományukat, de az talán igen, hogy a tizenöt meccsen át tartó remek sorozat már elég nagy terhet jelentsen a sérülések, betegségek miatt legalább öt játékosát időlegesen elvesztő csapat számára, hogy a kellő higgadtsággal tegyék a dolgukat.

Az első félidőben

A sorozatos rossz döntéseik, a kimaradt helyzeteink, a kapufák értékesítésével akár el is dönthették volna a meccset. Így viszont a lélektani előnyt átadták a szigetszentmiklósiaknak, akik előbb egy kapufát és a hajrában Soóky révén egy emberelőnyös gólt ragasztottak Cseresnyés kapujába.

A másodikban

A vezetés biztonságában a vendégek nyugodtabban folytatták a játékot. Az újvárosiak azonban hamar összekapták magukat és Szedmák egyenlített, Kiss Patrik pedig a vezetést is megszerezte (2-1).

A feszült hangulatban az előző mérkőzések hibáit mutatták be a mieink, faultokat ajándékoztak, és a vendégek 5:4-es játékára ezután sem volt ellenszerük: Fritz góljával (2-2). A feszültség tovább nőtt és a (negatív) példaértékű újabb faultot követő kisbüntető, Fritz bődületes bombája meghozta a kegyelemdöfést (2-3) .

Van ilyen. Regenerálódni kell a csapatunknak és hittel, kemény munkával egy újabb sikersorozatba kell kezdeniük

A főszereplők mondták

 Fájdalmas ez a vereség

Tóth Árpád edző nyilatkozatából idézünk.

- Minden vereség fájdalmas, ez pedig különösen, hiszen az ellenfél többet tett a győzelemért, mint mi. Nem a vereség miatt vagyok mérges, hanem azért, mert nem csapatként funkcionáltunk, ami eddig jellemző volt ránk. Ma egy sor egyénieskedést láthattunk a pályán és mindennel foglalkoztunk, csak azzal nem, amivel kellett volna.

Rosszul játszani és kikapni is lehet.

- Ez már hosszabb ideje benne volt a pakliban. Azt sajnálom, hogy így vertek meg bennünket. Nem egy jobb ellenfél, valami nagy csatában, Egy fegyelmezettebb, jobban akaró csapattól szenvedtünk vereséget. Mi egyénileg próbálkoztunk és nem tettük csapatként a dolgunkat.

Ez egy botlás, vagy egy kisiklás volt, ami miatt gyorsan rendbe kell rakjuk a dolgainkat. Egy hét múlva fogadjuk a Tolnát és bizony le kell őket győznünk.

Féltették a jó sorozatukat?

- Persze hogy féltették, ahogy én is, de mi attól sokkal jobb csapat vagyunk, hogy egy ilyen teljesítményt hozzunk le, mint ezen az estén.  Alapban rosszul mentünk bele ebbe a mérkőzésbe, nem a szükséges hőfokon pörögtünk. Kényelmesek voltunk. A félidőben mondtam is a fiúknak, hogy rá kell tegyünk egy lapáttal, hogy hozni tudjuk a meccset. Kockáztatnunk kellett, de nem ebben látom a hibát, hanem az előbb elmondottakban.

A folytatás?

- Úgy tudunk sikeresen tovább menni, ha egységes csapatként játszunk a jövőben is.

Rosszul érezte magát a lelátón

Szerencsére ritkán láttuk Csányi Dávidod a csapatkapitányt sérültnek, ő sem ismeri ezt a pozíciót, hogy szinte kommentátorként nyilatkozhatott egy rosszkedvű mérkőzésről.

- Sajnos egy nagypályás mérkőzésen megsérültem, egy makacs húzódást szenvedtem. Oroszi Krisztián a gyúrónk megvizsgált és megállapította, hogy szerencsére nem szakadt el, de csak a pihentetés és a kezelése segíthet rajtam.

Nagyon rosszkor jött, hiszen fontos mérkőzései következnek a futsal csapatnak. Bíztam a srácokban, hogy megtudják oldani. A hétfői meccs rendben volt, a mai nem.

A jó öregek is ezt szokták emlegetni

- Hallottam tőlük eleget ezt a példabeszédet, hogy „Minden jó sorozat megszakad egyszer”. Ezt tudomásul kell vennünk, de nem dőlt össze a világ, és tovább kell lépünk. Föl kell állítanunk egy ilyet, vagy még jobbat. Elég jó célnak érzem. Remélem, hogy nem fogunk összeesni tőle. Fejben kell rendeznünk ezt a dolgot.

Kívülről nézve

- Kényelmetlen így tehetetlenül, szurkolóként nézni a játékot. Ma nem voltunk ott fejben és nagyon sok egyéni játékot mutattunk be, amik nem hozták meg az eredményeket. Meg is lett a következménye. Remélem a következő meccsen kiköszörüljük a csorbát. Ezért szép sport a futsal is, mert lehetőséget kínál rá.

Lehet, hogy most tisztább képet kaptál a csapatról, mint belülről nézve?

- Lehetséges. A hétfő egy könnyebb eset volt, hiszen akkor a csapattal tudtam tartani és a kispadon kaptam helyet. Amíg az Árpi meccselt, addig eltudtam mondani a kívülről észrevett tapasztalataimat, ezért úgy gondolom könnyebben jutottunk előre. Ez alkalommal nem tudtuk ugyanezt megcsinálni. A szünetben az edző megkérdezte a véleményemet és hasonló problémákat vettünk észre az addigi játékban.

Játék közben mi a módszered?

Ordibálsz a társaidal, vagy inkább szépen csendben megbeszéled velük a problémákat?

- Ez egy mérkőzés és játékos függő problémát jelent. Van úgy, hogy erélyesen, de nem bántóan kell szólni ahhoz, hogy valakit kizökkentsük a rossz szériájából, hogy másként oldja meg a problémákat. Másoknál éppen ellenkezőleg, szépen csendesen, de bátorítva kell hozzájuk szólni, hogy érezzék a bizalmat és a segítőszándékot.  

Mikor térsz vissza a pályára?

- Akár ebben a pillanatban is megtenném, de most nagyon kell figyelnem rá, hogy csak a teljes gyógyulás után. Szeretnék már ezen a héten, de ha kockázatosnak látszik inkább kihagyom a következő mérkőzést, hogy utána már biztosan végigjátszhassam a bajnokságot.

Jó játékerőt képviselnek

Igaz rövid a kispadja a Szigetszentmiklósnak, nekik is vannak az NBI.-et megjárt játékosaik. Ilyen az edzőt is megtestesítő Nagy Roland is, akit aggódva figyeltem a mérkőzés alatt.  

Már az első félidőben olyan tűzben voltál, hogy attól féletm, megvered a saját embereidet!

- Nagy küzdelem volt, de hál’ Istennek sikerült nyernünk. Az ezelőtti mérkőzést leszámítva egy olyan sorozatban voltunk, amit szeretnénk folytatni, most is győzni szerettünk volna. Ez az itt látható tűz és akarat jellemzi a csapatunkat.

Miért kell itt ennyire küzdeni? Feljutni lehetetlen!

- Az igaz, de kiesni könnyen lehet, pláne, hogy hárman távoznak a csoportunkból, és azt nagyon nem szeretnénk, de megnyerni annál inkább!

Hol dőlt el ez a mérkőzés?

- Úgy gondolom, hogy az 5:4-es játékunknál. Biztosan és jól járattuk a labdát, amiből több helyzetet is kitudtunk alakítani. Ezt a játékrendet korábban is többször alkalmaztuk és gyakorolni is szoktuk. Mivel kevesen vagyunk gyakrabban kell elővennünk.

Minha túlvállaltad volna magadat!

- Általában ennyit szoktam játszani és remélem, hogy egyre jobb állapotba kerülök miatta én is. Bizakodva nézek előre. A következő meccset, a Hidegkúti ellenit is meg akarjuk nyerni, aztán tovább szeretnénk gyűjtögetni a pontokat!

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB