Megérdemelten jutottunk tovább a kupában
Komoly kihívás előtt álltak a csapatok
Nem mostanában játszott tétmérkőzést a Dunaújváros Futsal csapata NBI-es ellenféllel szemben, amit a kellemesen feltöltött nézőtér is igazolt. Most a Magyar Kupa meghozta ezt a lehetőséget a számunkra. Itt volt a sansz összevetni magukat egy várhatóan erősebb csapattal. A helyzet annál is inkább izgalmas lett, mert itt egy mérkőzésen dőlt el a tovább jutás dolga.
Tóth Árpád a csapatunk edzője komolyan vette a lehetőséget.
- Azt azért kimondhatjuk, hogy valószínű, hogy nem mi kerülünk be a Magyar Kupa négyes döntőjébe, de ha az élet adott nekünk egy ilyen remek lehetőséget, akkor mi örömmel bevállaljuk az erőfelmérést. Veszítenivalónk nincs, csak tanulhatunk belőle.
Az Aramis az NB I.-ben áll a 6. helyen, mi pedig az NB II.-ben. Hogy ők valamennyivel esélyesebbnek látszanak? Úgy lehet, de hol itt a baj? Összemérjük egymást, aztán majd meglátjuk, hogy mit mutat az eredményjelző a végén. Mi csak jól jöhetünk ki belőle, mert kiderül, hogy miben kell fejlődjünk, hogy fölkerülhessünk melléjük.
Az első félidőben
Az már az első percekben kiderült, hogy a mieink feszültebben kezdték a játékot, mint a vendégek. Pedig nem kis meglepetésre ők egy nagyon fiatal, de lelkes és tehetséges csapattal érkeztek.
Az első ordító helyzet Kuti előtt nyílott meg, aki nem tudott élni vele. A vendégek azonnal válaszoltak és ahhoz már Csányi bravúros mentésére volt szükség. Ha ez nem lett volna elég, a következő pillanatokban Szűcs tesztelte a kapusunkat.
Az első meglepetés a vendégek időkérése volt a kilencedik percben, amivel precízebbre kívánták hangolni a támadásaikat. A folytatásban Gellérfi azonnal fölé bombázott. A hazai kontrát Németh hagyta ki, majd az előző játékos is a maga ziccerét.
Ekkor már nagyot küzdöttek a mieink, de nem éltek a centerük, Vincze kínálta lehetőségekkel, aki összeszedte, vagy megszerezte a labdákat, de rendre egyedül hagyták a társai.
A játékrész felénél Matolcsi még mellédurrantott, de a következő helyzetből már a társa, Gellérfi egy az ellenfelétől megszerzett labdával meglőtte a vezető góljukat a 14. percben.
A hazai válasz azonnal érkezhetett volna, de Kiss Patrik rossz megoldást választott. A vendégek egyre nagyobb tempót diktáltak és alaposan átmozgatták Cseresnyést a kapuban. A jó megoldást Vincze Dezső találta meg egy formás támadás után: 1-1 a 17. percben. Varga Milán is tűzbe jött, de a perdítése a pipa fölé szállt.
A hazai időkérés (a 18.’) után még nagyobb tempót vettek föl a csapatok. Csányi hatalmas bombája után azonban azonnal Cseresnyésnek kellett kézzel - lábbal, csúszva - mászva küzdeni a labdáért. A nagy rohanás a szünetig tartott
A második félidőben
Szemmel láthatóan felfrissülve érkeztek a csapatok. A vendégek, akik egy jó kapust cseréltek le, egy kicsit várattak magukra, aztán mindketten az előző húsz perchez képest rendezettebben láttak a dolguknak.
A hazaiak szándékát Csányi bombája jelezte, majd Vincze és Németh Tamás szép összjátéka után az utóbbi megszerezte a vezetést (2-1 a 23’)
Élesebb, fordulatosabb lett a játék. Mindkét fél hajmeresztő helyzeteket alakított ki, az újabb gólokra viszont még várni kellett, pedig Kiss Patrik már majdnem sikerrel járt. Az Aramis is nagy erővel, masszívan támadt, Korponai bombái adtak Cseresnyésnek dolgot.
Ebben a játékrészben a csapatunk jól szervezett védekezést mutatott be, és abból igyekezett kontrákkal veszélyeztetni. Az Aramis is rátett egy lapáttal, a saját térfelére szorította a hazaiakat.
Aztán egy látványos lerohanás után Szili Szabolcs lett eredményes (37’ 3-1)
Az újabb góltól szemmel láthatóan egy kissé megrendült vendégeknek egy hazai szabadrúgást követő szép adogatás végül Kiss Patrik parádés gólját hozta, amivel beállította a végeredményt (4-1 a 37’)
A vendégek mindent megpróbáltak, de a lendületüket Tóth Árpád 39’-es időkérése és a csapata fegyelmezett játéka megtörte. A harcot a nagy becsvággyal küzdő Varga Milán bombája zárta.