Oldalsáv

Újabb sikeres hétvége az utánpótlásban

2016. február 22.
U17-es és U20-as csapatunk a Nyírgyulaj KSE otthonában járt vasárnap, és mindkét együttes három ponttal tért haza.

Garda Bence Garda Bence A hosszú utazás ellenére U17-es csapatunk jól kezdte a mérkőzést, több helyzetet is kialakított, de a befejezésbe rendre hiba csúszott. Ezek megbosszulták önmagukat, az ellenfél rögtön az első kapura lövéséből gólt szerzett. Garda egyéni villanása még egalizálta az eredményt, azonban két figyelmetlenségből újabb találatokat értek el a házigazdák. Az első játékrész végén ismét Garda talált be, így a szünetben 3-2-re a nyírségiek vezettek. Facskó mester alapos félidei fejmosása után, magukra találtak az újvárosi srácok. A kezdő sorunk magához vette a kezdeményezést, és két gyors góllal (Garda, Varga L.) átvettük a vezetést. A második félidő felénél, egy oldalberúgásnál aludt el a védelmünk, amivel egyenlítettek a hazaiak, de a remek napot kifogó Garda önmaga negyedik, csapata ötödik góljával eldöntötte a mérkőzést. Az utolsó percekben mindkét kapusnak akadt dolga, de Antal nagyszerű védései is kellettek ahhoz, hogy az eredmény már ne változzon, így csapatunk megerősítette pozícióját az alsóházi tabella második helyén.

U17

Nyírgyulaj KSE – Dunaferr DF Renalpin FC 4 – 5 (3-2)

Nyírbátor, Nyírbátori Sportcsarnok Vezette: Veres, Soós (Kiss)

Nyírgyulaj: Orosz – Bégány, Fekete, Varga G., Tóth D. Cserék: Böszörményi, Molnár, Gyarmati, Mulik Edző: Baksa Csaba

Dunaferr: Antal – Garda, Kovács K., Németh L., Varga L. Cserék: Takács M., Héring, Szalai, Márok, Benedek, Sándor T., Seres Edző: Facskó József

Gólszerzők: Fekete 2 (5., 12.), Tóth D. (11.), Bégány (30.) ill. Garda 4 (10., 19., 24., 31.), Varga L. (26.)

Sárgalap: Kovács K. (21.)

U17 U17

 

U20-as csapatunk már a harmadik percben jelezte vendéglátóinak, hogy a három pontért jött: Farkas távoli lövése talált utat a hálóba. Ez egy kicsit meg is nyugtatta a mieinket, amit az ellenfél góllal büntetett (1-1). Ezután ismét a piros-fehérek percei következtek: Csányi bekötényezte védőjét, és a kapus mellett a hálóba emelt, majd Szabó Kristóf érkezett a hosszún és máris 3-1-re vezettek a Facskó-legények.  A félidő hátralevő része a hazaiaké volt, az ezen a napon kicsit gyengélkedő védekezésünket kihasználva három gólt is szereztek, amire csak Csányinak volt válasza, így 4-4-gyel fordultak a csapatok. A második periódus elején Szabó Kristóf és Farkas révén immáron harmadszorra vezettünk két góllal, amit a mérkőzés végéig már sikerült megtartani. A lefújásig kétszer-kétszer zördültek meg a hálók, a mieink részéről Csányi Dávid harmadik találatával, valamint Szabó Krisztián bombájával alakult ki a végeredmény. Összességében fordulatos mérkőzésen, megérdemelt győzelmet arattunk és továbbra is az alsóházi táblázat első helyén állunk.

Nyírgyulaj KSE – Dunaferr DF Renalpin FC 6 – 8 (4-4)

Nyírbátor, Nyírbátori Sportcsarnok Vezette: Veres, Soós (Kiss)

Nyírgyulaj: Nagy P. – Páll, Szabó Á., Varga A., Magyar Cserék: Ruszinkó, Bodolai, Miklósi, Fetter Edző: Baksa Csaba

Dunaferr: Kovács D. – Hajdú, Szabó Kristóf, Szabó Krisztián, Farkas Cserék: Nagy T., Bartha, Oldi, Vajai, Csányi, Muncan, Udvardi

Gólszerzők: Páll (7.), Varga A. 3 (14., 17., 39.), Magyar (17.), Fetter (28.) ill.  Farkas 2 (3., 25.), Csányi 3 (9., 15., 35.),  Szabó Kristóf 2 (10., 25.) Szabó Krisztián (37.)

U20 U20

Facskó József, mint edző, így látta a mérkőzéseket

Ahogyan azt várni lehetett nehéz mérkőzéseket vívtunk meg, szerencsére sikerrel! Nem egyszerű egy ilyen hosszú út után felvenni a ritmust, ráadásul az ellenfélről sem tudtuk, hogy mire képes hazai környezetben! Az U17-es csapat sok hibával kezdte a mérkőzést, aminek következtében szinte végig hátrányban kellett játszani, de nagyot küzdöttek a srácok, Garda Bence vezérletével a döntő szakaszban előnybe kerültünk, amit meg is őriztünk. Mutatja a csapat tartását, hogy fordítani és nyerni tudott. Az U20-asok viszont azonnal nekiugrottak a hazaiaknak, ami meg is látszott nem csak az eredményen, a játékon is. A túlzott magabiztosság azonban helyenként átcsapott könnyelműségbe, ezt kihasználták a helyiek, ezért nagyon nehéz mérkőzés lett belőle. A nyírségi alakulat kellemetlen stílusban, agresszívan játszott, ami komoly koncentrációra késztetett minket az utolsó pillanatig. Összességében azt gondolom a jobb csapat nyert! Gratulálok mindkét korosztálynak! Dolgozunk tovább!

ze

Fő támogatóink:

DUTRADE DMJV ISD Dunaferr Dunaújvárosi Főiskola

Támogatóink:

Corso Hummel Máté Diabló Dunaújváros Online DDSWEB Campus Étterem Neo Computers Pont Plan Építőipari Kft. Kálvin János Református Gimnázium, Szakközépiskola és Általános iskola General Big Building Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAFERR DUE DUTRADE FUTSAL CLUB | honlapkészítés: DDSWEB