Oldalsáv

Megyünk tovább

2017. november 21.
Ugyanis folytatódik a bajnokság. Nyilvánvalóan a számunkra a legfontosabb a Férfi Futsal NB I. 8. fordulójában a DUNAFERR DUE RENALPIN FC-NYÍRGYULAJ KSE mérkőzés, ami 2017.11.20-án hétfőn 19:00-kor kezdődik, a Dunaújváros Sportcsarnokban. Nézzük a tényeket...

Nyírgyulaj KSE

A korábbi tapasztalataink szerint ők egy nyíltsisakos, keményen harcoló csapatnak mondhatók. Bárhol is lépnek pályára, igyekeznek sok fejfájást okozni a mindenkori ellenfeleiknek. Persze ez nem mindig sikerül nekik. Most Dunaújvárosba érkeznek. Fogadhattok rá, hogy ott is megpróbálják.

 

Pedig eddig az idei őszi szezon nem sok örömet okozott nekik. Ez még akkor is igaz, ha látható módon jól indult a szériájuk. Kapásból két győzelmet is arattak. A sikeres nyitányt az újonc Debrecen elleni, 5-3-as, majd a következő fordulóban a Haladás elleni, már a hazai pályán elért 6-3-as sikerük jelentette.

 

A folytatás? Az akkori hosszú bajnoki szünet vélhetően egy kis formahanyatlást okozott a számukra is. Mellette a sorsolás igazi „nagy halakat” állított velük szembe: a RÁBA ETO-t, a Veszprémet, és a Berettyóújfalut. És, ha ez nem lett volna elég, a Fradinál tett látogatás már a negyedik, az ezek után talán már nem is meglepő vereséget hozta a számukra. Elképzelhető, hogy nekik igazán jót tett a bajnoki szünet, az újratervezésre. Azt gondoljuk, hogy ezen a hétfőn is egy igazi kemény ellenfél rájuk Dunaújvárosban. Az előbbiekkel együtt egy komoly csatára számítunk.

 

A táblázaton a nyolcadik helyen találjuk őket, mínusz kilences gólkülönbséggel és hat ponttal.

 

DUNAFERR DUE RENALPIN FC

A mieink bajnoki menetelését hétről-hétre követve az újabb fordulók egyre több örömet hoztak nekünk, mivel egyre jobb lett a bemutatott teljesítményük.

 

Külön büszkeségünk, hogy legutóbb is három játékosunk szerepelt a nemzeti válogatottban. Fridrich Dávid hasznos tagja volt a svédekkel két mérkőzésen megküzdő csapatunknak, Horváth Norbert egy, Pál Patrik két góljával tette emlékezetessé az északi túrát.

 

A góllövő lista első hat helyén két játékosunk szerepel: Pál Patrik hét, Fekete Róbert hat találatával.   Az eddigi menetelés során egy vereséget szenvedtünk a jelenlegi listavezetőtől a Berettyóújfalutól, és egy döntetlent harcoltunk ki a RÁBA ETO ellen. Ezek mellett négy győzelmünk, plusz hatos gólkülönbségünk, tizenhárom bajnoki pontunk van és a harmadik helyet őrizzük. Ez egy vállalható jó sorozat. Bízunk a sikeres folytatásban.

 

A hétfő esti mérkőzésre a hagyományok szerint a Csapatunk Menedzsmentje ismét külön készül a nézők fogadására. A Dunaferr munkavállalói ezúttal is ingyen jöhetnek szurkolni a munkahelyi belépőkártyájukkal. A csapatunk színeit, a piros-fehéret viselők között a szünetben egy finom Diabló pizzát sorsolunk ki, és hasonló lesz a nyereménye az ugyancsak a szünetben lebonyolításra kerülő kapufarúgó verseny győztesének!

 

Valamennyi szurkolónkat és az érdeklődőket is szívesen várjuk a Dunaújváros Sportcsarnokba 2017.11.20-án hétfőn 19:00-órára. Szálljatok be a meccsbe ti is a bíztatásotokkal: együtt leszünk egy sikeres csapat!

 

Zúgjon a hajrá Dunaferr és az Úúúújváros!

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

DMJV ISD Dunaferr Dunaújvárosi Főiskola

Támogatóink:

Corso Hummel Pentele Ablak Máté Diabló Kemi-Ker Dunaújváros Online DDSWEB Renalpin Campus Étterem City Café Neo Computers Pont Plan Építőipari Kft.
Minden jog fenntartva! © DUNAFERR DUE RENALPIN FUTSAL CLUB | honlapkészítés: DDSWEB